2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Karácsony: A kisebb pártok is tele vannak Fidesz-ügynökökkel

Hír TV

2018. január 27., szombat 17:36, frissítve: szombat 18:21

A miniszterelnök-jelölt szerint Soros György nem ismeri eléggé a magyar politikát.

Nem ismeri a magyar politikát Soros György, hogy érdemben nyilatkozzon róla – mondta a Hír TV kérdésére Karácsony Gergely. A Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje arra reagált így, hogy Soros György nemrég a külföldi sajtóban azt mondta: a Fidesz megvette a szocialisták vezetőit.

Karácsony szerint a kisebb pártok is tele vannak ügynökökkel. Másrészt úgy látja, azért is alaptalan a milliárdos állítása, mert pártjuk az egyetlen, amely a legnyitottabb a széles körű együttműködésre.

– Egyedül mi vagyunk nyitottak az együttműködésre, a széles körű együttműködés kialakítására.
– De mit jelent ez a félrevezetés? Miért nem az LMP-ről mondták el ezt, vagy bármelyik másikról?
– Szerintem az LMP-ről is mondták, tekintettel arra, hogy kisebb pártok is tele vannak ügynökökkel, tehát valószínűleg annak az összeesküvés-elméletnek lett a foglya, amit róla terjesztenek világszerte, szerintem van egy belső ellentmondás, amit azt gondolom, tegyük abba, hogy már nem ismeri eléggé a magyar politikát ahhoz, hogy érdemben nyilatkozzon.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!