2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Karácsony: A Fidesz egy erőszakos kisebbség

Hír TV

2018. március 19., hétfő 17:18, frissítve: hétfő 21:41

Magyarországon egy erőszakos kisebbség, a Fidesz fenyegeti a békés többséget – jelentette ki Brüsszelben Karácsony Gergely. Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje beszélt arról is, hogy kormányfőként az egyik első dolga lesz megnyugtatni az EU-s döntéshozókat, hogy jó helyre kerülnek az uniós források.

Európai parlamenti pártvezetőkkel és uniós biztosokkal tárgyal Brüsszelben Karácsony Gergely. Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje találkozik többek között az oktatásért, az egészségügyért és a regionális fejlesztésért felelős biztossal, álláspontja szerint Magyarországon az emberi tőkébe kell beruházni. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egyúttal visszautasította Orbán Viktor március 15-én elhangzó szavait, ahol a kormányfő elégtételt ígért a választások után.

Az a helyzet, hogy Magyarországon egy erőszakos kisebbség – hiszen a Fidesz kisebbségben van – fenyegeti a békés többséget. Ezt a magam részéről a leghatározottabban visszautasítom. Önmagában ez a mondat elég lenne ahhoz, hogy Orbán Viktor élete végéig száműzve legyen a magyar közéletből. Remélem, a magyar választópolgárok, az a csendes többség, amelyet éppen az erőszakos kisebbség fenyeget Magyarországon, ezt a döntést meg is fogja hozni Orbán Viktorral kapcsolatosan – mondta a politikus.

Karácsony Gergely ígéretet tett arra is, miniszterelnökként az egyik első dolga lesz megnyugtatni az EU-s döntéshozókat, hogy jó helyre kerülnek az uniós források. Ezzel párhuzamosan Magyarország csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez, amely az EU-s pénzek felhasználását ellenőrzi, és amelynek a munkájában az Orbán-kormány nem kíván részt venni.

Magyarországon olyan kormány van, amely minden lehetséges eszközt megragad ahhoz, hogy pocskondiázza az Európai Uniót, majd utána egyszerűen ellopja a pénzét. És ráadásul a csalássorozatok a miniszterelnök családtagjait is közvetlenül érintik. Ezért azt gondolom, hogy felelős európai vezetők teljes joggal vetik fel a kérdést, hogy az európai adófizetők pénzét ne akarják ellopni, és ezzel szemben teljesen jogosan merülnek fel ilyen típusú lépések.

Karácsony elmondta, azért is jött Brüsszelbe, hogy megvédje a magyar társadalmat azoktól a károktól, amelyeket uniós politizálása révén az Orbán-kormány okozott. Szeretné tisztázni, hogy a magyar emberek nem akarnak választani Brüsszel és Budapest közül, mert mindkettő egyformán lényeges.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!