2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Kamupártokat sejt a választáson indulók között az LMP és a Jobbik

Hír TV

2018. március 13., kedd 12:04, frissítve: kedd 13:04

A jobbikos Mirkóczki Ádám szerint találtak olyan ajánlóíveket, ahol ábécésorrendben szerepeltek a nevek, másokon pedig két ember töltötte ki az ötszáz aláírást. Az LMP úgy gondolja, hogy a valótlan szervezetek mögött a Fidesz áll, mert főleg olyan körzetekben jelennek meg a kamupártok, ahol éles a verseny a jelöltek között. Ezekről a két ellenzéki párt jelöltjei közös sajtótájékoztatón beszéltek.

Egerben 35 indulót vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság. Ez a szám azonban biztosan változni fog. „Legalább 10-12 olyan jelölt neve függ a levegőben, akiket elutasított a bizottság a nyilvántartásba vételét tekintve, de még nem emelkedett jogerőre a döntés, illetve körülbelül még 13 fellebbezés található a Nemzeti Választási Bizottság asztalán, ami további körülbelül 9-10 jelölt sorsát befolyásolhatja” – ismertette Csarnó Ákos, az Országgyűlési Egyéni Választó Kerületi Választási Bizottságának LMP-s delegáltja.

A pártok nemcsak az országos listák után jutnak állami pénzhez a kampányra, az egyéni képviselőjelöltek fejenként  további egymillió forintot kapnak. Ám ha a párt a választáson nem éri el a 2 százalékot, a pénzt vissza kell fizetni. A tartozást azonban sokszor lehetetlen behajtani, mert a szervezetek a választás után eltűnnek. Négy éve ez kétmilliárd forintjába került az államnak, és a Jobbik szerint minden jel arra utal, hogy ez idén is megismétlődik

„Nagyon nehéz hitelesnek elfogadni azokat az ajánlásokat, ahol ábécésorrendben vannak a nevek, utcanevek, a házszám. Minden gyakorlatilag, mintha egy telefonkönyvből írták volna ki, vagy bármilyen más adatbázisból. Olyan ajánlásokkal is találkoztunk, ahol ötszáz aláírást lényegében kétféle írásmóddal írtak, itt két ember tulajdonképpen kitöltött ötszáz aláírást. És sorolhatnánk ezeket a nem létező szervezeteket, akikkel soha senki semmikor nem találkozott” – emelte ki Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselőjelöltje.

A jobbikos politikus felháborítónak tartja, hogy az a választási bizottság, amelynek feladata lenne a választások tisztaságának biztosítása, minden benyújtott kifogást egyszerű többségi szavazással elutasít. Az LMP országgyűlési képviselőjelöltje szerint a kamupártok nagy része mögött a Fidesz áll.

„Ezt abból gondoljuk, hogy ha megnézzük, hogy hol indulnak nagy számban kamupártok, bizniszpártok, tehát valós társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, ismeretlen nevű szervezetek, akkor azt látjuk, hogy főleg azokban a választókörzetekben vannak ilyen nagy számmal, ahol élesebb a verseny. Ahol a kormánypárt és az ellenzék között szűk a szavazók mezsgyéje, és ez a néhány száz szavazat, amelyeket esetleg el tudnak vinni ezek a kamupártok, eldönthetik az adott választókörzetben, hogy ki lesz végül is a győztes” – mutatott rá Komlósi Csaba képviselőjelölt.

A Jobbik minden gyanús esetben a rendőrséghez fordul.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!