2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napi aktuális 06:00

Belföld

Kamionon érkezett a segítség a Belvárosba

Kamionon érkezett az orvosi segítség a hétvégén Budapest V. kerületébe. A járművön egyszerre 30 különböző szűrővizsgálaton vehettek részt az érdeklődők. Az egészségkamion három éve járja az országot egy egészségvédelmi program keretében. Bárki felszállhat rá, a kivizsgálás pedig mindenkinek ingyenes.

Hallásvizsgálat, vérnyomásmérés, vércukorszint-ellenőrzés, szemnyomás-vizsgálat – mindez, egyszerre, egy helyen. A betegeknek ezúttal nem kellett a rendelőbe menniük a szűrővizsgálatokra. A szakrendelővé alakított kamion három éve járja az országot, több mint ötszáz településen járt, és már közel két és fél millió vizsgálatot végeztek el rajta. „Egy óra alatt 16 főnek a szűrését tudják elvégezni. Körforgó rendszerben jelennek meg az egyes szűrési pontokon” – mondta a Hír TV-nek Imrek Kornélia szervező.

A kamionon az életmód-tanácsadás mellett elvégzik a ma már szinte népbetegségnek számító visszérbetegség rizikófelmérését is. Egy belgyógyász szerint a felnőttek 85 százaléka szenved a krónikus vénás betegség tüneteitől. Pedig rendszeres szűrővizsgálattal megelőzhető lenne. „Ez egy alapvető egészségügyi feladat lenne. Sajnos nem mindig ez történik, mi már csak kúráljuk a betegeket – magyarázta Pécsvárady Zsolt professzor, hozzátéve: – pedig hogyha igyekszünk megelőzni és időben észrevenni a problémát, akkor a nagyobb, súlyosabb gondokat el lehet kerülni.”

A mozgó rendelőt uniós és kormányzati forrásból alakították ki. 2020-ig fogja járni az országot. Az önkormányzatok és nagyvállalatok interneten tudják megrendelni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!