2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kálmán Olga elindul a főpolgármester-választáson

Kálmán Olga televíziós újságíró a Demokratikus Koalíció támogatásával, de független jelöltként elindul a budapesti főpolgármester-választáson.

  • Kálmán Olga elindul a főpolgármester-választáson

A hírt az érintett és Dobrev Klára megválasztott EP-képviselő jelentette be csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón. A politikus azt mondta, hogy döntésükről már értesítették az MSZP-Párbeszédet, amelynek főpolgármester-jelöltjét, Karácsony Gergelyt korábban támogatták.

Arra a kérdésre, hogy mi változott, Dobrev Klára azt felelte, Karácsony Gergellyel arról állapodtak meg, hogy az előválasztás első fordulójában támogatják. Az EP-képviselő úgy fogalmazott, mindenkinek az az érdeke, hogy egy igazán izgalmas politikai vita és verseny alakuljon ki Budapesten.

Kérdésre válaszolva hozzátette, ez a döntés az eddig meghozott kerületi megállapodásokat nem érinti. Közölték, hogy Kálmán Olga elindul az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztásán.

Dobrev Klára kérdésre felelve nyomatékosította, a DK az őszi önkormányzati választáson az ellenzéki előválasztás nyertesét fogja támogatni.

A megválasztott EP-képviselő Kálmán Olgát úgy mutatta be, mint aki az elmúlt években bebizonyította, hogy megalkuvások nélkül és "kőkeményen" küzd Orbán Viktor rendszerével és a miniszterelnököt "mindenben kiszolgáló" Tarlós István főpolgármesterrel szemben. A politikus úgy fogalmazott: Kálmán Olga nem megosztja, hanem egyesíti azokat a budapesti szavazókat, akik változást szeretnének. Hozzátette, az újságíró nem párttag és nem is volt az.

Kálmán Olgától azt lehet várni, hogy ha megválasztják, akkor Budapest levegője egy kicsit szabadabb lesz, fellép mindenfajta "mutyival" szemben és nem hagyja, hogy megkárosítsák a fővárosiakat - összegezte véleményét Dobrev Klára.

Kálmán Olga saját szerepvállalását indokolva azt mondta, az EP-választás megmutatta, hogy a választók azt akarják, hogy minél több új szereplő tűnjön fel a magyar politikában. Hozzátette, ő és Dobrev Klára is azt szeretné, ha minél több nő vállalna szerepet a politikában.

Kijelentette azt is, hogy "minden budapesti jelöltje" szeretne lenni, mert bár a DK "biztatására" indul, de ha megnyeri az előválasztást, akkor ősszel az MSZP, a Momentum, valamint a Fidesz szavazóinak támogatására is számít. Prioritásnak azt nevezte, hogy Budapestet "visszaadja" a budapestieknek.

Azt is mondta, ha főpolgármesterként szemtől szemben tárgyal majd Orbán Viktor miniszterelnökkel, akkor nem csak bólogatni fog.

A programját firtató kérdésre azt felelte, hogy mindenkinek van programja, aki Budapesten él, mert a fővárosiak látják, hogy mivé vált a város, milyen az utak állapota, mi van az egészségügyben vagy az oktatásban. Hozzátette, van személyes programja, de az előválasztási aláírásgyűjtés során meg fogja hallgatni a budapesti polgárokat arról, hogy mi foglalkoztatja őket.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!