2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Juhász lát visszautat Kónya számára

Van visszaút Kónya Péter számára az Együttbe Juhász Péter szerint.

A párt társelnöke az ATV-ben azonban kiemelte: Kónya Péternek egyeztetnie kellett volna a párttal, mert kellemetlen helyzetbe hozta a mozgalmat és az Együttet is. Kónya hétfőn azt mondta, a Szolidaritás kiválhat a pártból, és önállóan folytatná tovább. A mozgalom tagsága viszont szerdán cáfolta ezt. „Van felelőssége egy politikusnak, hogy amikor képvisel egy közösséget – és nyilván ön sem magánszemélyként hívja ide be Kónya Pétert, hanem képviselőként –, akkor érdemes annak a közösségnek a nevében nyilatkozni, legalábbis egyeztetni velük a nyilatkozatokat. Én ezt nem kritizálom, nem az én dolgom, hogy a Szolidaritás hogy intézi ezeket az ügyeket, az Együtt szempontjából nem szerencsések ezek a nyilatkozatok” – fogalmazott Juhász Péter, az Együtt–PM Szövetség társelnöke.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!