Az összesen három kukásautónyi, több mint 130 köbméter hulladékot kétszáz munkás és harmincnégy takarítógép gyűjtötte. A Budapesti Városüzemeltetési Központ Pesten a nagykörútig, Budán a Bartók Béla útig takarított. A központ szóvivője a Hír TV-nek azt mondta, hogy a tavalyihoz képest negyedével kevesebb szemét gyűlt össze.
– Nappal megközelítőleg százan, éjszaka pedig kétszázan dolgoztunk azon, hogy a tűzijáték után eltakarítsuk az összegyűlt szemetet, ezenkívül harmincnégy darab mosó- és önfelszedő gép járta még a főváros utait. Összesen három nagy kukásautónyi szemét gyűlt össze, persze ezt tömörítve kell elképzelni, ez olyan 133 köbméter. Ez évről évre egyébként meglepően csökkenő tendenciát mutat, a tavalyi évben egyébként 180 köbméter szemét gyűlt össze – közölte Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője.