2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Jogerős döntés gyermekpornográfia miatti eljárásban

Előkészítő ülésen, 2021. június 14-én hirdetett ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki egy internetes csevegő programon keresztül felvette a kapcsolatot a sértettekkel, majd tőlük pornográf tartalmú képeket kért és volt, akit erre kényszerített is.

  • Jogerős döntés gyermekpornográfia miatti eljárásban

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogról. A vádlott a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott. Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki gyermekpornográfia bűntettében és kényszerítés bűntettében, ezért őt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Ezen felül a bíróság végleges hatállyal eltiltotta a vádlottat minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2018 szeptemberében egy internetes csevegő alkalmazáson keresztül került kapcsolatba két kiskorú lánnyal, akikkel a chatelés során egymásnak képeket is küldtek. Az egyik kislány egy üzenetküldő szolgáltatáson keresztül küldött magáról egy olyan képet, amely róla 14 éves korában készült. A sértett a képen hiányos öltözetben volt látható, felhúzott szoknyával. A képet ekkor még nem mentette le a számítógépére a vádlott. Később azonban ezt a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére alkalmas módon ábrázoló képet a fiú lementette. Ugyanezen az üzenetküldő szolgáltatáson keresztül küldött a vádlottnak 2018 novemberét megelőzően egy másik kislány is több olyan kép- és videófelvételt, amelyek őt 17 éves korában, alsóneműben, illetve meztelenül, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolják. Ezeket a felvételeket a vádlott szintén a számítógépén tárolta. A vádlott saját mobiltelefonjáról, internetezés közben egy csevegő alkalmazáson keresztül 2019. március 17-én felvette a kapcsolatot egy 13 éves kislánnyal, akivel chatelni kezdett. A sértett eleinte arcképet küldött magáról, majd a vádlott kérésére intim testrészéről is.

Ezek után a vádlott arra kérte a sértettet, hogy küldjön magáról meztelen képet is, olyat is, amelyen a sértett nemi szerve közelről látható. Kérését a vádlott úgy nyomatékosította, majd azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem fogad szót neki, akkor a kislány által korábban küldött és lementett képeket feltölti pornográf és pedofil tartalmú internetes társkereső oldalakra, így a sértettet szexuális abúzus fogja érni. A kiskorú kétségbe esett és félelmében fürdés közben magáról több meztelen, intim jellegű – de utóbb már pontosan fel nem tárható tartalmú – képet küldött egy internetes alkalmazáson keresztül, majd a vádlottal megszakította a kapcsolatot. Arra nem merült fel adat, hogy a vádlott ezeket a fényképeket saját informatikai eszközén tárolta volna. A nyomozóhatóság az akkor 18 éves fiú lakóhelyén 2019. április 4-én házkutatást tartott, amely során a számítógépe adathordozóját lefoglalták.

Dr. Emri Kinga bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát, ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűnösségre kiterjedő, beismerő nyilatkozatot tett, az eset óta nem indult ellene más büntetőeljárás. A bíróság döntése jogerős, azt mind az ügyész, mind a vádlott és védője is tudomásul vette.

 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Tragédia történt Ágasegyháza közelében + videó

Halálos baleset történt szombaton az 5301-es úton Ágasegyháza közelében - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére. A baon.hu úgy tudja, egy fiatal sofőr volt az áldozat.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Orbán Viktor: Június 9-én európai választás, nyerjük meg ezt is! + videó

Húsz éve minden európai választást megnyertünk. Mi vagyunk Magyarország és Európa legsikeresebb politikai közössége. Nem tűzhetünk ki kisebb célt, azt javaslom, nyerjük meg ezt is – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök abban a videóban, amelyet a közösségi oldalára töltött fel, és amely egy részlet a kormánypártok pénteki európai parlamenti kampánynyitóján elhangzott beszédből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!