2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Jobbik: Az MSZP a Fidesz oldalára állt

2017. október 11., szerda 19:48, frissítve: csütörtök 11:13

Nem fordulnak az Alkotmánybírósághoz, a köztársasági elnökhöz, és ötpárti egyeztetésen sem vesznek részt – jelentette be az MSZP frakcióvezetője. Tóth Bertalan azt mondta: az Alkotmánybíróságban a kormánypárt emberei ülnek, így felesleges bármilyen aggályos üggyel ezt a fórumot keresni. A többi ellenzéki párt szerint az MSZP a Fidesz oldalára állt.

Ellenzéki képviselők közösen mondtak nemet a később a településkép-védelmi törvénybe bújtatott plakáttörvény eredeti változatára. Augusztusban még közösen kezdeményeztek rendkívüli parlamenti ülést MSZP-s és LMP-s képviselők a CEU és a devizahitelesek ügyében. Egy ilyen kezdeményezéshez 40 képviselő hozzájárulása szükséges.

Mostantól ezt az eszközt is elveszítheti a Fidesz ellenzéke, miután a szocialisták bejelentették, hogy nem fordulnak az Alkotmánybírósághoz és a köztársasági elnökhöz, valamint ötpárti egyeztetésen sem vesznek részt. Azt mondják, azért, mert minden testületben a kormánypárt emberei ülnek, és felesleges hozzájuk fordulni, így ők inkább a 2018-as választásra készülnek.

„Az Alkotmánybíróság a füle botját se mozdítja, ennek nem látjuk értelmét. Most már a választásokra kell készülni, mi azt szeretnénk, hogy a demokratikus ellenzéki pártok inkább arra helyezzék a hangsúlyt, hogyan tudunk olyan együttműködést kialakítani, amellyel le lehet váltani az Orbán-kormányt” – mondta Tóth Bertalan MSZP-frakcióvezető.

Az LMP szerint a fontos ügyekben az ellenzéknek közösen kellene dolgoznia a parlamentben. „Az LMP nagyon sajnálja, és értetlenül áll a történések előtt. Tényleg nem tudjuk, miről lehet szó, de nagyon sajnáljuk. Előttünk állt volna a lehetőség, hogy parlamenti vitanapot tartsunk a devizahitelesek problémáiról, a megoldásáról, és úgy néz ki, hogy nem tudjuk megtartani. Ez nagyon fájó” – jelentette ki Kanász-Nagy Máté szóvivő.

A Jobbik szerint az MSZP a Fidesz oldalára állt, a Tóth Bertalan által bejelentett korlátozások ugyanis szűkítik az ellenzék mozgásterét. „Így válnak érthetővé Botka László leköszönő miniszterelnök-jelölt szavai. Botka László, mint emlékezetes, azzal indokolta lemondását, hogy az MSZP egyes vezetői együttműködnek a Fidesszel, elárulják a baloldali szavazókat, és ezzel elárulják a kormányváltás ügyét is” – vélekedett Volner János frakcióvezető.

Az MSZP azt is bejelentette, hogy részországgyűléseket szervez, ahova civil szervezeteket és értelmiségieket vár. Az elsőt csütörtökön Egerben tartja, ahol a nyugdíjasok helyzetével foglalkozik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!