2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Jobb célt is találhatna milliárdjainak a jegybank

2016. február 23., kedd 20:56

A devizaadósokon nyerészkedett a jegybank – állítja az Együtt. A Hír TV-nek nyilatkozó közgazdász azt mondja: a műkincseknél és ingatlanoknál jobb célt is találhatna milliárdjainak a Matolcsy György vezette intézmény.

A devizaadósokon nyerészkedett a Magyar Nemzeti Bank, így sikerült 2015-ben 95 milliárdos rekordnyereségre szert tenni – állítja az Együtt. A párt alelnöke ezért arra szólította fel Matolcsy György jegybankelnököt, hogy a teljes összeget fizesse be a Magyar Államkincstárnak. A politikus szerint a forintosításon az MNB jóval nagyobbat szakított, mint a tavalyi nyeresége.

„Megtehette volna azt a jegybank, hogy ő nem akar ezen keresni, és az úgynevezett bekerülési árfolyamon adja oda az eurót, ami szükséges a forintosításhoz, de ugye nem így döntött, hanem úgy, hogy piaci árfolyamon adják oda, és a kettő közötti különbözetet nyerte meg a Magyar Nemzeti Bank, ez körülbelül 150 milliárd forint” – mutatott rá Pápa Levente, a párt alelnöke.

Egyelőre azonban arról nincs szó, hogy az MNB befizetné az összeget az államkincstárba. A hírek sokkal inkább milliárdos festmények, drága ingatlanok megvásárlásáról szólnak. Legutóbb januárban 120 millióért vásároltak képet, tavaly nyáron pedig 4 és fél milliárdot fizettek ki egy Tizianóért.

„Ez pont annyira okos kérdés, mint azt felvetni, hogy ne adjuk-e el a Koronát, és abból csökkentsük az államadósságot” – véli Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Bár Orbán Viktor a 2010-es választások előtt még az államadósság csökkentését tartotta a legfőbb célnak, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője nem lát kivetni valót abban, hogy a jegybank államadósság-csökkentés helyett műkincsekre költ. „Ki tudja megítélni, hogy a nemzet egésze szempontjából mi a nagyobb kincs, csökkenteni az államadósságot, vagy például olyan kulturális, a magyar kultúra, azonosságtudat, a történelmi hagyományok szempontjából kulcstárgyakat, amelyek jogszerűtlenül kerültek el Magyarországról, vagy elkerültek a történelem vihara folyamán, ezeket visszavásárolni” – tette hozzá Kósa Lajos.

A Hír TV-nek nyilatkozó közgazdász szerint az MNB-nek lenne lehetősége beruházásra vagy a gazdaság élénkítésére költeni a nyereséget, illetve a kormány is kérhetné ezt a jegybanktól. „Én nem tudom, hogy volt-e ilyen megbeszélés, tényleg fogalmam nincsen róla, és a bekövetkezett döntéseknek a hátterében van egy megállapodás vagy nincs, de látható módon nem ezen az úton jár a nemzeti bank, tehát nem feltétlenül a gazdaságpolitikának a támogatását végzi” – mondja Csath Magdolna.

Az MNB luxusberuházásainak egyik legjelentősebb tétele a budapesti Eiffel-palota volt, amelyet 2014-ben 17,3 milliárd forintért vásároltak meg.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!