A tavalyinál is erősebb nyári szezont zárt a balatoni turizmus, mondják a szektorban dolgozók. Idén is főként belföldi vendégek érkeztek pihenni a magyar tengerhez, de július végén, augusztus elején a külföldi turisták is megérkeztek. A nyár ugyan hűvös idővel indult, de a július és az augusztus forró időjárása kárpótolta a strandolókat.
Donáth Anna hadat üzent Gyurcsány Ferencnek, miközben más momentumosok partnerként tekintenek a DK-ra. Dúl a cicaharc, ahogy Huth Gergely, a Vezércikk csütörtöki adásának vendége fogalmaz. A baloldali helyezkedésről természetesen L. Simon László és ifj. Lomnici Zoltán is elmondta a véleményét a műsorban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Hazánk május elején hagyta jóvá az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzését célzó reformot, aminek köszönhetően sajtóhírek szerint hamarosan megindulhatnak a hazánknak szánt uniós pénzek.
Megváltoztatná a véleményük szerint igazságtalan országgyűlési választási rendszert a Mi Hazánk. A párt javaslata átírná a fővárosi önkormányzati választási szabályokat.
Karácsony Gergely tanácsadójának pozíciója a botrányok ellenére is megingathatatlan. A főpolgármester egyenesen védelmébe vette az ügyvédet, akinél pár hete házkutatást tartott a NAV.