2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Jeruzsálemről neveztek el parkot Budapesten

Jeruzsálem parknak nevezték el Budapest I. kerületében a Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Friedrich Born rakpart által határolt területet.

  • Jeruzsálemről neveztek el parkot Budapesten

 A névadó ünnepségen vasárnap Tarlós István főpolgármester azt mondta: Budapest talán legfontosabb jelképe, a Lánchíd közelsége szimbolikus jelentőségű, és a hely fontosságáról tanúskodik.

Hozzátette: a "baráti közeledés gesztusa az is", hogy a magyar főváros vezetése éppen Izrael fennállásának 70. évfordulóján, 2018-ban határozta el, hogy közteret nevez el a zsidó állam ősi fővárosáról.

A főpolgármester úgy fogalmazott: "Évezredes történelme folyamán a hit és az összetartás biztosította Jeruzsálem népének túlélését. A mindenkori közös cél adott elegendő életerőt ahhoz, hogy a sokat szenvedett nép végül megőrizze egész nemzetének jövőjét."

Jeruzsálem kivételes fejlődéstörténetét annak a százezernyi magyarnak, köztük budapestieknek is köszönheti, akik évszázadok alatt a jobb élet reményében kivándoroltak, és új hazát építettek maguknak - mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy a városfalon túli egyik első lakónegyedet ma is magyar negyedként emlegetik.

Kitért arra: az elmúlt évtizedekben Izrael leglátványosabb gazdasági teljesítménye a fellendülés és a gyarapodás gyorsasága volt. "2019-ben a magyar kormány felismerte, hogy a magyar és izraeli együttműködésben egyre nagyobb lehetőségek rejlenek, ezért úgy döntött, külgazdasági képviseletet nyit Jeruzsálemben diplomáciai státusszal, hogy személyes jelenléttel is segítse a kapcsolatépítést".

Magyarországon ma több mint 200 izraeli cég működik, és Budapesten is "érezhető az izraeli üzleti jelenlét felhajtóereje" - tette hozzá a Tarlós István.

Cipi Hotoveli izraeli külügyminiszter-helyettes a Jeruzsálem park létrejöttét mérföldkőnek nevezte a két ország kapcsolatában. Megjegyezte, hogy "ismét fontos lépést" tettek afelé, hogy "a magyar követség Jeruzsálembe költözzön".

A magyar-izraeli kapcsolatok kedvezően fejlődnek, különösen Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2017-es budapesti látogatása óta.

Azt mondta, a két országot mély kulturális és történelmi kapcsolat köti össze, ugyanakkor "nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ennek a közös történelemnek egy része nagyon fájdalmas volt". Egy virágzó zsidó közösséget töröltek el, "több mint félmillió zsidót gyilkoltak meg itt a náci rezsim képviselői. Tanulni kell ebből a történelmi leckéből, különösen most, amikor újjáéledőben van az antiszemitizmus Európa jó néhány országában és az Egyesült Államokban. "Együtt kell ez ellen harcolnunk" - jelentette ki.

Arról is beszélt: Izraelre múlt éjszaka több mint 400 rakétát lőttek ki, és ennek egyetlen oka, hogy a Hamász terrorszervezet nem akarja, hogy létezzen a zsidó állam.

Cipi Hotoveli megköszönte a magyar kormánynak, hogy megvédi Izraelt az Európai Unióban és más nemzetközi fórumokon, és elismeri jogát az önvédelemhez.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke kiemelte: a névadó ünnepség nem csak a zsidó közösség tagjaink fontos, hiszen Jeruzsálem a zsidóság és a kereszténység bölcsője is.

Hozzátette: "nincs a világ történetében talán még két olyan vallás, melyek gyökerei ilyen eltéphetetlenül fonódtak volna össze, bármennyire szomorú a kereszténység és a zsidóság közös vallástörténetének első 2000 éve".

Kitért arra: Budapest Kelet-Közép-Európa utolsó jelentős lélekszámú zsidó közösségének békés otthona.

Heisler András nagyrabecsülését fejezte ki a magyar kormánynak "bátor lépése" miatt, hogy 2019. március 19-én megnyitotta diplomáciai státuszú külgazdasági képviseletét Jeruzsálemben.

Megjegyezte, "kevesen tudják, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Guatemala nagykövetségei mellett ez csupán a harmadik diplomáciai státuszú képviselet Jeruzsálemben".

A Mazsihisz elnöke megköszönte Tarlós Istvánnak és a főváros közgyűlésének, hogy "pártokon és frakciókon átívelően" támogatták, hogy "Jeruzsálemhez méltó hely viselhesse Budapesten a szent város nevét".

Az ünnepségen részt vett mások mellett Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára, Fónagy János, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal

kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára, Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP) I. kerületi polgármester, Bácskai János (Fidesz-KDNP) IX. kerületi polgármester és Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

MTI / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!