2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Jelentős fejlesztések elé néz a Mezőhegyesi Ménesbirtok

Új lótenyésztési program indul a Mezőhegyesi Ménesbirtokon, és jövőre 10 százalékos béremelést is bejelentett Lázár János kormánybiztos. A ménesbirtok 6 milliárdos árbevétel mellett közel 400 millió forintos eredménnyel zár idén. Jövőre hasonló nyereséggel terveznek, ebből bővítenék és felújítanák a mezőgazdasági szakiskolát és több műemlékvédelem alatt álló épületet is.

  • Jelentős fejlesztések elé néz a Mezőhegyesi Ménesbirtok

Megkezdte a ménesbirtok modernizálását a tulajdonosi jogokat gyakorló Lázár János. A jövő évi fejlesztésekről elmondta: a 2200 hektár öntözhető területet közel megdupláznák. Hosszú távon a Maros vizével öntöznék a környéket, ezért 30 milliárd forintból csatorna- és öntözőrendszer épül. A fejlesztés a környékbeli gazdák számára is előrelépést jelent: 3 és 5 ezer hektár közötti területet öntözhetnek majd.

„Amennyiben 10 milliárdot elköltünk az öntözhető terület növelésére, az körülbelül 8-10 év alatt megtérülő beruházás. Mint ismeretes, Magyarország legnagyobb vetőmagtermesztő üzeme a Mezőhegyesi Ménesbirtok, hiszen hibrid kukoricát termesztünk mintegy 2300 hektáron. Ha ezt a területet 3000 hektárra tudjuk növelni, és mondjuk a szójatermesztést öntözéssel meg tudjuk 1000 hektáron támogatni, akkor ez a beruházás megtérül” – emelte ki Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosa.

Az állami ménesbirtok és tangazdaság mintegy 500 környékbelinek ad munkát. A dolgozók a béremelés mellett 13. havi bérre is számíthatnak. A kapacitásbővítés miatt további munkaerőre is szükség lesz.

„2019-ben mintegy 15 milliárdos fejlesztést hajtunk végre, amiből felépítjük Magyarország legmodernebb szarvasmarha-telepét mintegy 1100 tejelőmarhával, 10 millió liter tejet előállítva, 3 milliárdos gépbeszerzést, mezőgazdasági gépbeszerzést fejezünk be, és egy 50 ezer, 47 ezer tonna kapacitású ipartelepet létesítünk, amely szárításra és tárolásra lesz alkalmas” – sorolta Lázár János.

Jövőre fejlesztenék a ménesbirtok áramellátását is. A gazdaság 1 milliárd forintot költ áramra, a cél, hogy a teljes birtok napenergiával működjön.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!