2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 03:00

Belföld

Jakab Péter: Az a fontos, hogy kik maradnak

  • Jakab Péter: Az a fontos, hogy kik maradnak

Jakab Péter a mai frakcióülést követően online sajtótájékoztatót tartott, melyen elmondta, hogy Varga-Damm Andreát nem kívánták kizárni a parlamenti képviselőcsoportból.

A pártelnök közlése szerint arról is döntöttek, hogy Sneider Tamás továbbra is az Országgyűlés alelnöke marad, még akkor is, ha a frakció szerint leginkább a szociális ügyek területén kell harcolnia.

Békejobbot kínáltam három képviselőtársának is, akik azonban ezt a békejobbot elutasították – fogalmazott a Jobbik elnöke.

Saját bevallása szerint Jakab Péter a mai frakcióülésen békét hirdetett, hogy ott tudjanak küzdeni, ahol erre véleménye szerint igazán szükség van.

Három képviselőtársuk ugyanakkor egyetlen nap leforgása alatt, mégis elpártolt a Jobbiktól.

Soha nem az a fontos, kik mennek, hanem az a fontos, hogy kik maradnak - jelentette ki Jakab Péter.

Az újabb kilépésekkel 17 fősre zsugorodott, a két évvel ezelőtti választáson 26 mandátumot szerzett Jobbik képviselő-csoportja. 

Kapcsolódó anyagok:

Volner János: A nagypolitika túl nagy kabát a Jobbik mostani vezetésének

Varga-Damm Andrea lemondásra szólította fel Jakabékat

Sneider Tamás lemond a parlamenti alelnökségről, kilép a Jobbik-frakcióból

 

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!