2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Belföld

Iszonyatos kár lesz

Az elmúlt hetek csapadékszegény időjárása miatt a kukoricatermés harmadával, a napraforgó mennyisége a felével csökkenhet a tavalyihoz képest Tolna megyében. A vetésterületen a korábbi években 600 milliméter eső esett, míg idén alig 230 milliméter.

A Hír TV által bemutatott férfi, Misóczki Béla 500 hektáron gazdálkodik Zomba környékén. Több olyan kukoricatáblája van, melyen a csapadékhiány miatt egyáltalán nem lesz termés. Előre szerződött egy felvásárlóval, de a kialkudott mennyiséget nem fogja tudni teljesíteni. „Várjuk a céget, hogy küldjön ki szakértőt és próbáljunk valamilyen egyezségre jutni. Iszonyatos kár lesz ebből, nagyon nagy pénzek mennek el” – mondta a gazdálkodó.

Tolna megyében 110 ezer hektáron kukoricát, 26 ezer hektáron napraforgót vetettek a gazdák. A gondot az okozta, hogy a kukoricaállományt a virágzáskor érte a nagy meleg, a vízhiány a szemek részleges vagy teljes meddőségét okozta. A növényen a szárazság nyomait mutatja, hogy az alsó részen a levelek szinte teljesen elszáradtak.

– Előreláthatólag a vetett terület 20 százalékán semmiféle termés nem lesz. Körülbelül 50 százalékos terméskiesést várunk. Ez azt jelenti, hogy kukoricából körülbelül 4 tonnás átlagtermés lesz, ami a fele a tavalyinak. Napraforgóból 1,5-2 tonnás átlagtermést várunk hektáronként – jelentette ki a Tolna Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatója, Fábián Valentin.

A megyében az éves átlagos csapadék mennyisége 600 milliméter, ez idén alig 230 milliméter. Hasonló aszályos időjárás utoljára 2007-ben volt Tolnában.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!