2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Ismét megzavarták a T. Ház munkáját

A parlament hétfői ülésnapján derült ki, hogy ma szavaznak a lex Czeglédyről, a törvényről, amely elejét venné annak, hogy valaki a mentelmi jog mögé bújjon egy köztörvényes eljárás elől. A hétfői nap az ellenzéki politikusoktól volt hangos, akik konstruktív hozzászólások helyett a közbekia­bálásaikra koncentráltak.

  • Ismét megzavarták a T. Ház munkáját

Az Országgyűlés ma szavaz a lex Czeglédyről, aminek lényege, hogy a képviselőjelöltet abban az esetben, ha büntetőeljárás folyik ellene, és a vádemelés még a jelöltté válás előtt történik, nem illetné meg a jövőben mentelmi jog. Ez történt ugyanis az MSZP és Gyurcsány Ferenc ügyvédjeként is elhíresült Czeglédy Csaba ügyében, akit 6,3 milliárd forintos adócsalással vádoltak meg.

A T. Ház tegnapi ülésnapján Kövér László házelnöknek számos alkalommal kellett rendre utasítania az ellenzéki képviselőket. Egy alkalommal például megvonta a szót Gréczy Zsolttól, aki az ülésvezetést bírálta, és többen is közbekiabálásokkal zavarták a képviselői munkát. Első alkalommal Kunhalmi Ágnesnek csak egy pohár vizet kért az Országgyűlés elnöke, később azonban Szabó Tímea ragadtatta el magát, mire Kövér László „hivatalos segítség” igénybevételét ajánlotta a képviselőnek.

Az azonnali kérdésekkel induló és ezután interpellációkkal folytatódó ülésnapon előkerültek az örök vitatémák, és számos verbális csatának lehetett tanúja, aki az eseményeket követte. Varju László (DK) és több baloldali képviselő is előhozakodott a devizahitelesek ügyével olyan módon, hogy a jelenlegi kormánypártokra próbálták áttolni a felelősséget. Varjunak Völner Pál, az igazságügyi minisztérium államtitkára úgy válaszolt: a szocialista kormányok felemelték a forintalapú hitelek kamatát olyannyira, hogy észszerűtlen lett volna ilyen hiteleket felvenni, ehelyett a devizahitel lett népszerű pénzügyi termék.

– Amikor ennek költségei kezdtek elszállni, akkor a szocialista kormányok nem tettek semmit – fogalmazott az államtitkár, aki azt hangsúlyozta: a károsultakat a Fidesz–KDNP az árfolyamgát bevezetésével és más eszközökkel segítette.

Az egészségügyről szólva Korózs Lajos (MSZP) azt vetette fel, hogy Nagyatádon a helyiek voltak kénytelenek „összekalapozni” egy CT-berendezésre valót, amelyre Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) KDNP-s államtitkára úgy reagált: „összekalapozásról” szó sincs, az eszköz megvételéhez 130 millió forintot kaptak az államtól. Rétvári kiemelte, hogy a 2002 és 2010 között regnált szocialista kormányok alatt 600 milliárd forintot vettek ki az egészségügyből, kórházakat, iskolákat zártak be, mára azonban a lakosság egészségügyi mutatói is javulnak. A politikus példaként említette a várható élettartamot, amely 74-ről 76 évre emelkedett 2010 óta; valamint azt, hogy 2,1 esztendővel növekedett az egészségben eltöltött évek száma is, miközben az EU-s átlagnövekedés ennek majdnem negyede volt.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP képviselőjeként reagált a családok támogatásával összefüggésben az ellenzéki bírálatokra. Szavai szerint a szocialisták bajban hagyták a családokat, amikor ők kormányoztak, s ez azóta sem változott, hiszen olyan módosító indítványok érkeztek a költségvetéshez, amelyek elvennék a családoknak juttatott forrásokat. Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Soltésznak válaszolva kifejtette: a kérdés fontosságát mutatja, hogy a kormány két és félszeresére emelte a támogatások összegét, így jövőre 2200 milliárd forintot kaphatnak a családok.

Dúró Dóra sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Mi Hazánk mozgalom parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Facebook tevékenysége, Toroczkai László pártelnök közösségi oldalának letiltása miatt.

A cikkben említett felszólalását viszont a KDNP képviselőjeként mondta e

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!