2020. július 2.,
csütörtök, Ottó napja

Iskolaigazgatók háborognak a középiskolákról felállított rangsor miatt

Hír TV

2018. október 16., kedd 07:44

Több borsodi iskola vezetője is felháborodott egy nemrég közzétett listán, amelyben az ország középiskoláit rangsorolják. A legjobbiskola.hu sorrendje szerint a nemzetközileg is kiemelkedő eredményekkel bíró miskolci Földes Ferenc Gimnázium a 204. helyre került, egy másik neves intézmény pedig csak az 52. lett.

Négy diákolimpiai aranyérem, és számos nemzetközi elismerés – a miskolci Földes Ferenc Gimnázium az egyik legnevesebb iskolának számít Észak-Magyarországon. A legjobbiskola.hu most megjelent rangsorában azonban csak a 204. helyre sorolták. A lista célja az volt, hogy segítsen a középiskola előtt állóknak kiválasztani a legjobb intézményt. A Földes igazgatója azonban felháborítónak tartja az helyezést. Veres Pál szerint a készítők nem számolták külön az emelt és az alapszinten érettségizők pontszámait, és nem vették figyelembe a tanulmányi versenyeken elért eredményeket sem.

„Az ilyen rangsorok összeállítóinak a felelőssége abban áll, hogy valóban releváns és pontos adatokkal, statisztikailag teljesen helyes módon hozzák létre a rangsorokat. Én egyébként se vagyok rangsorpárti, de nyilván számunkra is jó, ha egy jó helyre kerülünk, itt a marketing része lehet fontos. Itt pont az ilyen típusú hitelrontás nagyon súlyos következményekkel járhat ránk nézve, akár egzisztenciális dolgokat is érint” – mondta az iskolavezető.

A rangsorban egy szintén miskolci intézmény, a Herman Ottó Gimnázium az 52. helyre került. Az igazgató szerint a sorrend nem hiteles, és megtévesztő képet ad a beiskolázás előtt álló diákoknak.

„A legnagyobb probléma, ami miatt mi is, és azt gondolom a Földes Gimnázium is nagyon hátrányosan van megkülönböztetve ebben a rangsorban az az, hogy mind a két iskolában van felnőttképzés, amely elrontja ezt a mutatót. Tudni kell azt, hogy ezek a hallgatók, akik a felnőttképzésbe jönnek, már második esélyesek, és nem feltétlenül javítják, sőt, nagyban rontják egy gimnázium mutatóit. Viszont, ha a nappali tagozatot külön értékelnék, akkor jóval eredményesebb lenne mindkét iskolának az eredménye a rangsorban” – fejtette ki Madarász Péter.

A legjobbiskola.hu készítőinek közleménye szerint a számítások alapja az Oktatási Hivatal által közreadott kompetenciamérés és az érettségi eredmények voltak, melyeket több évre visszamenőleg vizsgáltak. Hozzátették, hogy a 2017 elején alapított honlapot indulása óta több mint 1 millióan keresték fel, hogy tájékozódjanak az iskolák rangsoráról.