A PestiSrácok tudósítója írja ."Mint a Magyarország, sőt, a világ legjobb gonzó újságírója elég sok szürreális dologgal kerültem már szembe. Követtem élőben a Párbeszéd online sajtótájékoztatóját, aminek három nézője volt: a párt Facebook-oldala, én és Tordai Bence anyukája. Írtam elemzést Gyurcsány Ferenc dadaista költészetéről, és igen, én kaptam meg feladatul azt is, hogy megfejtsem, miért foltos Magyar Péter gatyája az ötkeres buli után.
De a mai elő-Pride eddig viszi a csúcsot. Mivel maga a pride szó büszkeséget jelent, már ott hibázik a dolog, hogy az annak megtartásáért szervezett tüntetés inkább szekunder szégyent kelt az emberben. Kezdjük eleve ott, hogy a tüntetés ugyebár csak akkor kezdődhetett el, ha a résztvevők megtöltik a teret. Erre nem igazán került sor, ezért a konferanszié megkérte a zebrán ácsorgókat, hogy jöjjenek közelebb. Pár tucat vietnámi turista erre azt hihette, hogy osztogatnak valamit és közelebb mentek, így ez sikerült.
Közben a Momentum maradéka fáklyát gyújtott, de mivel ez nem a Parlamentben történt, sok vizet nem zavartak.
Ezután színpadra lépett Hadházy Ákos és megköszönte az rendőröknek, hogy több embert nem engednek a térre, így nem lesznek túl sokan és nem fognak lökdösődni, az igazából Fidesz.ügynök. Nem vicc, tényleg ezt mondta. Ezután bejelentkezett Hodász “atya”, aki mostmár nem meleggyógyító tábort akart szervezni, mert az ugye nála is a visszájára sült el."
A teljes cikk a PestiSrácok honlapján olvasható.
Fotó: PestiSrácok