2021. április 16.,
péntek, Csongor napja

Illegális demonstráció a Hősök terén

Hír TV

2021. január 31., vasárnap 19:00

Alig pár százan gyűltek össze délben Budapesten a Hősök terén, hogy a vendéglátóhelyek nyitását követeljék. A rendőrök igazoltatták a résztvevőket, majd arra kértek mindenkit, hogy hagyják el a helyszínt.

Az esemény szervezője szerint holnap mintegy 200 üzlet a tiltás ellenére is kinyit. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke azonban óvatosságra inti az étterem tulajdonosokat.

A több napos szervezés ellenére alig pár százan követelték a vendéglátóhelyek nyitását a Hősök terén. Ők is annak ellenére tették ezt, hogy a járványvédelmi szabályok szerint minden gyülekezés tilos. A demonstráció szervezője, ezért azt mondta, hogy csak kipróbálta a hangszóróját, az eseményen részt vevők pedig csak arra jártak.

A rendezvényen a rendőrök igazoltatták a résztvevőket, majd arra kértek mindenkit, hogy hagyják el a helyszínt.

Az eseményt szervező Le az Adók 75%-ával nevű párt elnöke arról beszélt, hogy a korlátozások bevezetésével a kormány és az ellenzék is felelőtlen volt, és hétfőn mintegy 200 üzlet a tiltás ellenére is kinyit.

Az éttermesek többsége azonban nem így gondolkodik.

Teleky Zoltán több éttermet is üzemeltet Pécsett. Ő sem támogatja az illegális nyitást, hiszen az ilyen egységek még vendégeket is veszíthetnek.

Ezt erősítette meg Híradónknak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke is. Kovács László kiemelte: a tiltakozásnak konszolidált körülmények között helye lehet, de tudomásul kell venni azt is, hogy a járványvédelmi szabályokat a koronavírus miatt meg kellett hozni.

Habár az ellenzéki pártok korábban a korlátozások bevezetését szorgalmazták, most többen is a nyitás mellett kampányoltak. Az MSZP Európai parlamenti képviselője mellett Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere szintén a vendéglátóhelyek nyitását követelte. Az éttermesek mellett foglalt állást Karácsony Gergely főpolgármester is. A Dk-s Varju László pedig arra szólította fel a kormányt, hogy üzengetés és fenyegetőzés helyett adja oda a beígért támogatásokat.

Ugyan a tiltakozást eredetileg szervező Én kinyitok-mozgalom alapítója hangsúlyozta politikai függetlenségét, mégis kiderült róla, hogy a szombathelyi szocialista polgármester egyik embere. Horváth Adrián saját közösségi oldalán dokumentálta, amint aktívan részt vett a 2019-es önkormányzati kampányban.

Az eseményt végül a Le az Adók 75%-ával nevű párt elnöke, az Index volt politikai újságírója vette kézbe. Ecsenyi Árontól végül elhatárolódott a vírustagadó Gődény György is, aki február végére jelentett be hasonló tüntetést. Tibi atya nevű blogger pedig szintén külön utakon, márciusra szervez demonstrációt.

Hír TV

 

Több emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a Hősök terén tartott tüntetésen

Több emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a budapesti Hősök terén vasárnap déltől tartott tüntetésen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a rendőrség honlapján azt írta: a maszkhasználat hiánya miatt a rendőrök hat résztvevővel szemben intézkedtek, akik közül kettőre helyszíni bírságot szabtak ki, négy másik résztvevő ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Közölték, egy magánszemély a budapesti Hősök terére vasárnap 12 órára gyűlést jelentett be, amelyet később lemondott. A lemondás ellenére a bejelentő egy másik magánszeméllyel közösen szervezőként a közösségi médiában továbbra is személyes megjelenésre buzdított, ennek hatására a gyűlésre többen elmentek.

A BRFK kiemelte: "a hatályban lévő jogszabályok értelmében a veszélyhelyzet idején rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos".

A gyűlés helyszínén tartózkodókat a rendőrök igazoltatták és figyelmeztették. A gyűlés szervezőivel és a gyűlést tartókkal szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek - írta a BRFK.

A vasárnapi megmozduláson a koronavírus-járvány miatt bevezetett, a vállalkozásokat érintő korlátozások ellen tüntettek.

A "Tüntetés az életért és a szabadságért január 31. - Tömeges üzletnyitás február 1." címmel meghirdetett Facebook-esemény szervezői azt írták: úgy fogalmazták át az eseményt, hogy az ne minősüljön gyűlésnek. Közölték, az eseményen "a szabad véleménynyilvánítás jogával élők elképzelhetően nem fognak egyetérteni azzal, hogy a kormány nem engedélyezi a vállalkozók szabad nyitvatartását, és nem tesz lépéseket a felelőtlen politika miatt csőd szélére került honfitársaink megsegítésére".

Az interneten megjelent fotók szerint körülbelül pár százan gyűlhettek össze a Hősök terén, a többségük maszkot viselt.

MTI

 

Kapcsolódó anyagok:

Tüntetés az üzletnyitásért