2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Hogyan fog törleszteni Karácsony Gergely?

Messze a főpolgármester költötte a legtöbbet az előválasztási kampányban. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ez több kérdést is felvet, például, hogy mit kértek Karácsonytól cserébe a támogatói a kampánytámogatásokért?

  • Hogyan fog törleszteni Karácsony Gergely?

Amint arról a Mandiner beszámolt, a Párbeszéd társelnöke, Budapest első embere költötte el a legtöbb pénzt Facebookon az ellenzéki kormányfőjelöltek közül. Ugyan pontos összeget még nem tudnak, de Karácsony Gergely és a mögötte álló Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület szintén jelentős összegeket fordítottak az óriás-plakátkampányra. A portál érdeklődésére a Főpolgármesteri Hivatal közölte: „a kampányköltéseket a törvényben előírt határidőig nyilvánosságra fogjuk hozni, a jövő héten a 99 Mozgalom költései a mozgalom honlapján nyilvánosak lesznek.”

Karácsony Gergely megkerülte a törvényeket

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője érdeklődésükre elmondta: a 99 Mozgalom egyik legfőbb feladata az adománygyűjtés – ezt Karácsony már a kormányfőjelölti kampánya elején tisztázta –, azonban ezzel gyakorlatilag megkerülte a hivatalos párt- és kampányfinanszírozást, amely például megtiltja a külföldi adományok, pénzek elfogadását. A 99 Mozgalom esetében viszont ilyen kikötés nincsen, így az elemző szerint

a főpolgármester ezen az úton a Soros-hálózat felől érkező külföldi forrásokat is a saját kampányára tudta felhasználni.

Érdemes nézni a fővárosi tenderek győzteseit

Deák Dániel úgy vélte, csak a Facebookon elköltött több mint 100 millió forint rengeteg pénz csak egy előválasztásra, amely azt jelzi, hogy komoly pénzemberek, oligarchák állnak a Párbeszéd vezetőjének kampánya mögött. „Vajon mit kértek cserébe ezért a rengeteg pénzért Karácsonytól, illetve mit szóltak ahhoz, hogy idő előtt bedobta a törölközőt a főpolgármester? Hogyan fogja törleszteni ezt Karácsony, netán a főváros pénzein keresztül akarja majd visszaadni mindazt, amit elégettek a kampányára?” – tette fel a kérdéseket az elemző, aki szerint érdemes lesz figyelni az elkövetkezendő évek budapesti közbeszerzéseit, hiszen a milliárdos üzletemberek, akik most támogatták a városvezető kampányát,

a tenderek megkaparintásával szeretnék majd visszaszerezni a pénzt, „amiben Karácsony partner is lehet.”

Karácsony támogatói Márki-Zay Péter mögött?

A XXI. Század Intézet vezetője felvetette, vajon beállnak-e a Márki-Zay Péter mögé a Karácsony mögött felsorakozó pénzemberek, mert ha igen, „attól kezdve a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje is ugyanezt a modellt fogja vinni a kampánya során, tehát neki is el kell számolnia ezekkel a forrásokkal.

Deák Dániel szerint beszédes, hogy az első közös sajtótájékoztatójukon (amikor a Párbeszéd társelnöke közölte, hogy visszalép a hódmezővásárhelyi polgármester javára) bejelentették, hogy Márki-Zay is csatlakozik a 99 Mozgalomhoz, így vélhetően a forrásokhoz is hozzájut.

„Beszédes mindenesetre, hogy a transzparenciát oly sokszor hangsúlyozó balliberális közeg hallgat a kérdésben, egy újság sem kérdezte meg Karácsonytól, hogy miből finanszírozta ezt az elképesztően drága kampányt” – összegzett a szakértő.

Fotó: Facebook

Mandiner - Nagy Gábor

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!