2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Hidvéghi: Bohóckodik az ellenzék

A mostani hangos multikulturális nyomulásban ritkán hallunk olyan kijelentéseket és ritkán látunk olyan sikerre vitt politikákat, amelyek ilyen határozottan kiállnának a hagyományos családok támogatása mellett, amelyek ennyi költségvetési forrást mozgósítanának a családalapítás, a gyermekvállalás támogatására – mondta a Demokratának Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

  • Hidvéghi: Bohóckodik az ellenzék

„Mi az Európai Egyesült Államokat fogjuk építeni”, jelentette ki Dobrev Klára, a DK európai parlamenti listavezetője bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Mennyire volt meglepő ez az őszinteség?

Tegyük hozzá, ha már az őszinteségről beszélünk, hogy még ugyanaznap azt is mondta: nem léteznek bevándorláspárti tervek, nincsenek bevándorláspárti politikusok, sem az EU-ban, sem itthon, és nincsenek ilyen civil szervezetek sem. Ez pedig már a nyilvánvaló hazugság kategóriája volt. Ami az Európai Egyesült Államok építését illeti: ennek a támogatása ma egyet jelent a bevándorláspárti brüsszeli politika folytatásával. Azt látjuk ugyanis, hogy mindazokat a központosítási törekvéseket, amelyek az elmúlt években megjelentek és erősödtek, és amelyeknek a kiindulópontjai általában az Európai Bizottság bizonyos előterjesztései vagy az Európai Parlament egyes kezdeményezései voltak, az köti össze, hogy egy olyan új, multikulturális, megváltozott Európát akarnak, amely nyitva áll a tömeges bevándorlás előtt. Amely kész arra, hogy önként és dalolva adja fel saját identitását, engedjen szokásaiból, hagyományaiból, és feloldódjon egy ilyen új, bevándorlás által dominált világban. Ez az a jelenlegi brüsszeli elit, amely például úgy gondolja, hogy fontos a legfelsőbb vezetői szinten rendszeresen egyeztetni Soros Györggyel, illetve normálisnak tartja, hogy Soros migrációt pártoló lobbicsoportjai napi-heti szinten bejárjanak a különböző uniós intézményekbe. Mi ezt károsnak tartjuk, és fel fogunk lépni ez ellen a politika ellen.

Amiről tehát Dobrev Klára beszélt, mint például az európai családi pótlék vagy az európai multiadó, az a bevándorlással kapcsolatos tervek jól hangzó csomagolása, egyfajta csali?

Így van, ez szemfényvesztés: jól hangzó, de átgondolatlan javaslatokról van szó. Ami a családok támogatását illeti, ma már Magyarország, az Orbán Viktor vezette kormány családtámogatási intézkedéscsomagja, családpolitikája Európa-, sőt világszerte mintaként jelenik meg. Amerikai televízió-műsorok, nyugati lapok foglalkoznak ezzel, sokan mint követendő példát állítják a saját politikusaik elé. Azért is, mert a mostani hangos multikulturális nyomulásban ritkán hallunk olyan kijelentéseket és ritkán látunk olyan sikerre vitt politikákat, amelyek ilyen határozottan kiállnának a hagyományos családok támogatása mellett, amelyek ennyi költségvetési forrást mozgósítanának a családalapítás, a gyermekvállalás támogatására. Magyarország ma már vezet ebben az unión belül, ha a GDP-hez mért arányokat nézzük. Ám ez hiába helyes, ma nem ez a mainstream, nem erről fújnak a brüsszeli szelek, ezért most még különlegesnek számít. Mi ugyanakkor azt gondoljuk, hogy mindez jó példával szolgálhat másoknak is.

A Magyar Nemzet múlt héten arról írt: új forgatókönyvvel, alternatív parlament felállításával, tizenkét ponttal és azonos transzparensekkel készülnek március 15-re az ellenzéki pártok. Bár jogilag nem, a gyakorlatban vélhetően a nemzeti ünnep lesz a kampányidőszak igazi nyitánya. Az ellenzéki tervek mennyire befolyásolják a kormánypártokat?

Nyilván, ahogy eddig is, reagálni fogunk az ellenzéki kijelentésekre. Ami pedig ezeket a formabontó elképzeléseket illeti: szerintem mindez az ellenzéki ötlettelenség újabb jele. Az utóbbi néhány hónapban áttértek a folyamatos bohóckodásra és ezzel önmaguk lejáratására, rosszabbnál rosszabb ripacskodásokat látunk. A helyzet az, hogy egy demokráciában a parlamenti választásokat kell megnyerni, nem alternatív parlamentet kell felállítani és eljátszani. Az ellenzéknek azonban harmadjára sem sikerült megszereznie az emberek többségének a támogatását.

Ami egyáltalán nem meglepő…

Nem, hiszen lassan egy évtizede azzal vannak elfoglalva, hogy egymást nyírják. Belső hatalmi harcokat folytatva marakodnak a még meg sem szerzett koncon. Mindenáron a hatalmat akarják, és ezért külön-külön is elárulják az értékeiket, homlokegyenest szembemennek a saját korábbi kijelentéseikkel, fogadkozásaikkal. Mindeközben az ország fontos dolgaival kapcsolatban nincs érdemi mondanivalójuk, amit pedig mondtak, arról mindig bebizonyosodott, hogy hamis állítás. Emlékezzünk arra például, hogy 2010-ben, a kormányváltás után micsoda vehemenciával állították: a kormány gazdaságpolitikája csődbe viszi Magyarországot, itt hagynak minket a befektetők, munkanélküliség lesz. Ehhez képest közelítünk a teljes foglalkoztatáshoz, emelkednek a bérek, csökken az államadósság, az ország egyre jobban teljesít, és ezt az egyébként velünk nem baráti hitelminősítők is kénytelenek elismerni. Másrészt abban az utóbbi években kiéleződő nagy, egész Európát érintő vitában, ami a bevándorláspártiak és a kontinenst, a nemzeteket megvédeni akaró, nemzetek Európáját támogató koncepció képviselői között zajlik, ők megint a rossz oldalra álltak. Ma már nincs különbség ilyen értelemben a DK és a Jobbik között, pontosan ugyanazt a politikát követik: a Brüsszelből vagy akár a Soros-hálózat felől érkező elvárásokat híven szolgálva, bólogató Jánosokként próbálják ezt a vonalat követni, és minket támadni.

Februárban elindult a kormány tájékoztató akciója, amely éppen ezeket a bevándorláspárti terveket ismerteti. Mik ennek a legfontosabb elemei?

A tájékoztatási akcióra azért van szükség, mert világosan be kell mutatni az embereknek azokat a terveket és kezdeményezéseket, amelyek mind egy irányba, a bevándorlás erősítésének irányába mutatnak. Brüsszelben, mind az Európai Bizottságban, mind pedig az EP-ben számos olyan javaslat, rendelet, tervezet, jelentés, határozat született az elmúlt esztendőkben, amelyek a migráció erősítését, felgyorsítását és állandósítását szolgálják. Ilyen a migránskártya, vagyis a bevándorlóknak adott név nélküli bankkártya. Ilyen a migránsvízum, amit ugyan humanitárius vízumnak neveznek, de itt is tetten érhető az egyik alapprobléma, hogy folyamatosan és szándékosan összekeverik a menedékkérőket, ami egy kisebb szám, a gazdasági bevándorlók tömegeivel. Ilyen az a törekvés is, hogy a migrációra nemet mondó országokat pénzügyi eszközökkel büntessék, vagy hogy növeljék a Soros-féle álcivil szervezetek támogatását. Fontos, hogy a magyar emberek értesüljenek erről, mert bár folyamatosan beszélünk ezekről a kérdésekről, ám most a miniszterelnök levelével is súlyt adva az ügynek, egy olyan összefoglaló tájékoztató anyag jut el minden háztartásba, amely pontokba szedi ezen törekvéseket. Emellett különböző háttérinformációkkal, ha úgy tetszik, bizonyítékokkal alá is támasztja, miért állítjuk azt, hogy ezek a brüsszeli tervek, és miért gondoljuk, hogy erről beszélni kell. Közeledik az EP-választás, és lényeges, hogy az emberek minél több információ birtokában legyenek akkor, amikor május 26-án eldöntik, kiket küldjenek az Európai Parlamentbe.

A tájékoztató kampányt egyes néppárti politikusok is bírálták, sőt vannak olyan képviselők és tagpártok, például a svédek, amelyek egyenesen ki is zá­ratnák a Fideszt. Mennyire kell ezt komolyan venni?

A Néppárton belül is zajlik egy politikai vita, ami a választások közeledtével ugyancsak élesedik. Fontosnak tartjuk ezt a vitát, hiszen szeretnénk a Néppárton belüli irányt is megváltoztatni, és visszafordítani a pártcsaládot a hagyományos kereszténydemokrata politika felé. Úgy látjuk, hogy az elmúlt években számos lényeges kérdésben a Néppárt engedett a baloldal nyomásának, és az, amit egyes tagpártok, politikusok mondanak, ma már sok szempontból közel van a szocialisták, a liberálisok vagy a zöldek elvárásaihoz. Azt gondolom, a velünk kapcsolatos megszólalásokat a helyükön kell kezelni, hiszen az említett svéd tagpártok például nem képeznek jelentős erőt a Néppártban, de hogy van ilyen vita, az kétségtelen. Egyvalamit azonban hangsúlyozni szeretnék: bármilyen fontos is számunkra a Néppárt, a magyar emberek döntéseinek érvényesítése és az európai keresztény értékek védelme fontosabb, és mindig is fontosabb marad, mint bármilyen néppárti pártfegyelem.

Az Európai Parlament legfrissebb mandátumbecslése szerint bár a Néppárté lenne továbbra is a legnagyobb frakció, de arányaiban kevesebb helyet szerezne, mint öt évvel ezelőtt, a Fidesz viszont akár plusz egy mandátumhoz is juthat. Ezzel megnőne a súlyuk az új néppárti képviselőcsoportban?

Több előrejelzés is hasonló eredményeket mutat. Elképzelhetőnek tartom, hogy nő a Fidesz súlya a Néppárton belül, ugyanakkor a választás kimenetelét illetően egyelőre nagyon sok a bizonytalanság európai szinten, úgyhogy korai még messzemenő következtetéseket levonni. Említhetném például a brit kilépést, hiszen a múlt heti hírek szerint még az is elképzelhető, hogy halasztás lesz, és amennyiben halasztás lesz, akkor előfordulhat, hogy az Egyesült Királyság is részt vesz az EP-választásokon, ami ugyancsak hatással lehet az új európai parlamenti erőviszonyokra. Arra azonban mindenképpen büszkék lehetünk, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség a Néppárton belül, illetve európai viszonylatban is az egyik legsikeresebb politikai erő. Egy olyan szövetség vagyunk, amely egységesen, harcra készen és kellő erővel tud kiállni Magyarország és a magyar nemzet érdekeiért. Utóbbit azért hangsúlyozom, mert mi mindig Kárpát-medencei magyarságban gondolkodunk, és most az EP-választásokra is úgy készülünk, hogy segítjük a szövetségeseinket, az RMDSZ-t Erdélyben és a Magyar Közösség Pártját Felvidéken. A magyar állampolgársággal rendelkező délvidéki és kárpátaljai honfitársaink pedig a Fideszt támogatva tudnak részt venni a választáson, ilyen értelemben pedig az összmagyar jelenlét, súly is növekedhet az Európai Parlamentben.

Demokrata

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!