2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Hétfőn kezdődik és novemberi tart az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál

  • Hétfőn kezdődik és novemberi tart az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál

Hétfőn, Izrael megalapításának 70-ik évfordulóján kezdődik Szegeden az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál. A novemberig tartó programsorozat részeként Dés László, Bródy János és a Szegedi Szimfonikus Zenekar is koncertezik az egymilliárd forintból felújított Szegedi Zsinagógában. Kiállításokkal és könyvbemutatókkal is várják az érdeklődőket: Horváth Péter író-rendező GETNO, Szántó T. Gábor pedig 1945 című könyvét mutatja be. Szeptember 16-án, a kulturális örökség napján ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.

„Egész nap ingyenes látogatását biztosítjuk a kívülről technikailag felújított szegedi új zsinagógának. Ezen belül lesz egy orgonahangverseny zsidó dallamokból, délután egy izraeli dalokból álló egyórás könnyűzenei műsor, és este 9 órától a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándor vezényletével Mendelssohn–Bartholdynak két koncertjét adja majd elő” – mondta Lednitzky András, a fesztivál főszervezője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!