2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Belföld

Hét évre ítélték az MSZP korrupciós ügyeiről kipakoló vállalkozót

Hét év börtönre ítélte adócsalás és más bűncselekmények miatt egy megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság azt a vállalkozót, aki a többszáz millió forintos áfacsalási ügy nyomozati szakában a hatóságoknak elmondta: a 2010 előtti csalássorozat sokáig a szocialisták politikai védelmét élvezte, és a feketepénzek egy része az MSZP pártkasszájába került. A tanácsvezető a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte a férfi letartóztatását.

  • Hét évre ítélték az MSZP korrupciós ügyeiről kipakoló vállalkozót

Közel félmilliárd forintos költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult megismételt eljárásban hét év börtönre ítélte a korábban nemzetközi körözés alatt álló, más milliárdos áfacsalási ügyekben is érintett bissau-guineai “áldiplomatát”, F. Attilát elsőfokon a bíróság – erősítette meg a PestiSrácok.hu értesüléseit a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. A férfit hét évre a közügyektől is eltiltották. Az ügyben két éve már döntést hozott a törvényszék, a vállalkozó akkor öt évet kapott, ám az ítéletet a táblabíróság hatályon kívül helyezte, így kerülhetett sor az új eljárásra és a súlyosabb ítélet kiszabására. A bíróság arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a tanácsvezető a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés nem jogerős.

A 2007 és 2009 között zajló csalássorozat ügyében megszületett korábbi elsőfokú ítélet szerint F. az adócsalást úgy követte el, hogy egyik társával Szlovákiában alapított egy céget, amely a magyarországi illetékességű kft-től vásárolt cukor- és olajtermékeket áfamentesen. Azonban az áruk nem hagyták el Magyarország területét, hanem a vádlott irányítása alatt álló magyar cégek áfával növelten értékesítették azokat belföldön. A kft. áfamentes értékesítést tüntetett fel az adóbevallásában, és az áfát nem fizette be. A bíróság szerint a vádlott úgy is megvalósította az adócsalást, hogy magyar cégeknek jogosulatlanul áfa visszaigényléshez nyújtott segítséget. A törvényszék tájékoztatása szerint F. Attila azzal védekezett, hogy a bűncselekményeket kényszer hatása alatt követte el, mivel fenyegették őt és családját, ám bíróság ezt nem fogadta el, mivel bűnösségét a vádlott-társak beismerése, valamint a titkos információgyűjtés is igazolta.

Ez az ügy azért is pikáns, mert F. Attila még a nyomozati szakban arról beszélt kihallgatóinak, hogy a többszáz milliós áfacsalásra épülő biznisz a balliberális oldal politikai védelmét élvezte, és a haszon harminc százalékát az MSZP-nek kellett leadniuk. F. Attila a 2010 előtti politikai kapcsolatokat akkor is említette, amikor elárulta, hogy bizonyos üzletekből egyszer nagyobb részesedést szeretett volna kérni:

GÁBOR EZT MEGTAGADTA AZZAL, HOGY NEKI ÉS NEKEM, CÉGEINKNEK POLITIKAI VÉDELEM KELL, A KELETKEZŐ HASZON HARMINC SZÁZALÉKÁT NEKIK JUTTATJA EL, A BEFEKTETETT PÉNZ AZ ÖVÉ, ÍGY NEKI NAGYOBB RÉSZESEDÉS JÁR, ÉS NEM TUD NEKEM TÖBBET FIZETNI. A POLITIKAI VÉDELEMMEL KAPCSOLATBAN MEGEMLÍTETTE AZ MSZP-T

– áll F. Attila 2010-es vallomásában, amelyben az is szerepel, hogy a pénz hogyan jut el a párthoz:

AZT, HOGY A PÉNZ HOGYAN JUT EL A CÍMZETTEKHEZ KÉT UTAT EMLÍTETT, AZ EGYIK, HOGY KÖZVETLENÜL Ő VISZI FEL, A MÁSIK, HOGY ALAPÍTVÁNYON KERESZTÜL JUT FEL A HARMINC SZÁZALÉKNYI PÉNZ. ANNYIT MONDOTT MÉG, HOGY A PÉNZT PÉNTEK DÉLUTÁNONKÉNT KELL ELJUTTATNI. IDÉN NYÁRON EGY ALKALOMMAL KÉTMILLIÓ FORINTOT KÉRT TŐLEM, A FENT MEGNEVEZETT POLITIKUS RÉSZÉRE.

F. Attilát tavaly nyáron fogták el Dominikán. A férfit 2015-ben jogerősen emberölés előkészületéért két éves szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, amely bizonyítottnak látta, hogy F. egy üzleti vita miatt meg akarta öletni volt üzlettársát. A táblabíróság már 2014 októberében döntést hozhatott volna a bűnügyben, ám a vállalkozó diplomáciai mentességre hivatkozott és kijelentette: ő bissau-guineai diplomata. Azóta kiderült: nem szerepelt a diplomáciai nyilvántartásban, így semmilyen mentesség nem illette meg az üzletembert, ezért a többi ügye mellett ez az eljárás is folytatódhatott F. ellen, aki később elfelejtett bevonulni a börtönbe, ezért a bíróság 2015 novemberében belföldi, fél évvel később pedig nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Portálunk már akkor megírta, hogy Dominikán bujkálhat, sőt, telefonon sikerült is elérnünk a férfit, aki korábban azzal vált ismertté, hogy évekkel ezelőtt kiderült, több mint kétmilliárd forintos áfacsalásban érintett. Az ügyészség azóta ebben az ügyben is vádat emelt a vállalkozó és hét társa ellen.

PestiSrácok / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!