2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Házkutatás a Mahirnál – jó súgói vannak a kormánysajtónak

2017. június 12., hétfő 22:28, frissítve: kedd 12:04

Napokkal hamarabb tudta a kormányközeli Magyar Idők, mint maga a cég, hogy nyomozás indul a Mahir Cityposternél. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó társaságnál az adóhatóság bűnügyi nyomozói jelentek meg, pedig a NAV korábban csak egy szokásos hatósági ellenőrzést jelzett nekik előre. A Mahir ügyvezetője azt mondja: az adónyomozók a Jobbik plakátkampányát megelőző időszak papírjaira voltak kíváncsiak. Kovács István hangsúlyozta: a Mahir Cityposter áll a vizsgálatok elé, a társaság gazdálkodása ugyanis törvényes és szabályos.

„Egy normál, rendes adóhatósági ellenőrzésre az adóhatóság ellenőrei e hét csütörtökre már bejelentkeztek” – mondta a Mahir Cityposter jogi képviselője. A revizorok helyett viszont az adóhatóság bűnügyi nyomozói érkeztek a plakátcéghez már hétfőn – de ugyanazokra az iratokra voltak kíváncsiak, mint kollégáik. Böröczky Kornélia szokatlannak tartja az eljárást. „Értetlenül állunk az események előtt, hiszen számomra ügyvédként ez teljes mértékben megdöbbentő, ez nem egy bevett gyakorlat. Előfordul, hogy az adóhatósági ellenőrzésből később bűnügyi igazgatósági eljárás lesz, de az, hogy a bűnügyi eljárás megelőzi az adóhatóságit, ritka” – mondta Böröczky Kornélia.

Bár a NAV nyomozói a Simicska Lajos üzletember érdekeltségébe tartozó céghez csak egy szokásos ellenőrzésre jelentkeztek be, a kormányközeli Magyar Idők már a múlt héten azt írta: a Mahirnál költségvetési csalás gyanújával indult nyomozás. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó lap szerint a fideszes Tállai András által felügyelt szervezet közérdekű bejelentésre indított eljárást a Jobbik lopós plakátkampányával összefüggésben – a gyanú szerint több plakát kerülhetett ki, mint amennyit a Mahir és a Publimont bevallott.

„Négy adónyomozó várt a bejáratnál, és közölték, hogy ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás ügyében vizsgálatot indítanak nálunk. Természetesen felkísértem őket, megnéztük a megbízólevelüket, megnéztük, milyen papírokat kérnek, és a legnagyobb együttműködéssel próbáljuk előkészíteni azokat a papírokat, amelyekre szükségük van. Érdekes módon csak egy szűkebb szeletét választották ki az ellenőrzésnek, nevezetesen a 2017. január és 2017. április 30. közöttit, hogy ennek mi az oka, azt nem tudom megmondani. Ha a Magyar Időkre gondolok vissza, mi jelent meg a cikkben, talán a Jobbikkal kapcsolatos lehet” – mondta Kovács István, a Mahir Cityposter Kft. ügyvezetője.

A kormányközeli lap múlt heti cikke egyébként nem csak az eljárást előlegezte meg. Azt is megjegyezte, hogy a költségvetési csalás alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ám minősített esetben a büntetési tétel elérheti a tíz évet is.

A Mahir Cityposter panasszal élt a NAV határozata ellen.

Közben a Jobbik nyilvánosságra hozta a párt honlapján a plakátkampány adatait és a kihelyezett hirdetések havi lebontását. Az ellenzéki párt ugyanakkor arcátlan hazugságnak nevezte a Fidesz állítását, hogy a kampányra két és fél milliárd forintot költött volna. Emlékeztet arra, ha ez igaz lenne, akkor a Fidesznek a 2010-es és a 2014-es választási kampánya meghaladta volna a hatmilliárd forintot, ami többszöröse lett volna a törvényben megszabott keretnek. Ily módon csalással nyerhettek volna mindkét választáson – tette hozzá a Jobbik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!