2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Három gyerek volt a kigyulladó lakásban

Három gyermek felügyelet nélkül tartózkodott otthon, amikor kigyulladt egy tizedik kerületi lakás. Az édesanya feltehetően egy közeli benzinkútra ment vásárolni. A mentés során két gyermekek saját lábán hagyta el az épületet, a harmadikat a katasztrófavédelem munkatársai eszméletlen állapotban mentették ki.

  • Három gyerek volt a kigyulladó lakásban

A szomszédok észlelték, hogy kigyulladt az egyik lakás a házban, ők mentek be elsőként az addigra már füsttel teljesen elárasztott szobákba. Azt is tudták, hogy három gyermek is ott lakik, így rögtön őket akarták kimenteni. Egy hat és egy nyolcéves fiúnak sikerült kimenekülni a lakásból, azonban a harmadik gyermeket a gomolygó füst miatt nem találták.

Én megpróbáltam vizet, attól vagyok olyan, amilyen, vizes törölközővel bemenni a hátsó szobába a kisgyerekért, aki most kórházban van sajnos, de egyszerűen nem tudtam,mert addigra már jöttek a tűzoltók is meg ők sem tudtak még felszereléssel sem bemenni, de közben én locsoltam vízzel a tüzet, mert már akkor lángok is voltak és innen mentek föl, úgy tudtak abba a szobába bemenni ahol volt a kisgyerek, dehát már nagyon rossz állapotban volt sajnos

- mondta Gutmann Tamás.

A gyermekek felnőtt nélkül voltak otthon. A rendőrség az adatgyűjtés során megállapította, hogy az édesanya egy közeli benzinkútra ment vásárolni, ekkor csaptak fel a lángok. 

A Budapesti rendőrfőkapitányság ügyeletére augusztus 24-én 11 óra 30 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapesten a 10. kerületben a Gyömrői úton egy társasház egyik lakása ég. A bejelentést egy 24 éves férfi tette, aki a lakástűzből két gyermeket hozott ki, azonban a harmadik gyereket már nem tudta kihozni a tűzből. Őt a tűzoltóság munkatársai hozták ki a lakásból és a mentők kórházba szállították. A Budapesti rendőrfőkapitányság az esettel összefüggésben gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt indított nyomozást

- fogalmazott Csécsi Soma, a BRFK szóvivője. 

A katasztrófavédelem munkatársai a tüzet rövid időn belül eloltották.

(( Kisdi Márk))

A tüzet, ami az egyik szoba berendezési tárgyait érintette, a fővárosi tűzoltók két vízsugárral oltották el, majd átszellőztették az ingatlant

- mondta Kisdi Márk, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A lakástűz legfiatalabb sérültje egy kétéves gyermek volt, akit már csak eszméletlen állapotban tudtak a katasztrófavédelem munkatársai kimenteni a lakásból. Őt életveszélyes állapotban a Bethesda Gyermekkórházba szállították. 

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!