A fenébe is, már megint mennyire elszigetelődött Magyarország, s különösen Orbán Viktor miniszterelnök! – ez jutott legelőször is eszembe, amikor beléptem a budapesti Bálnába a világ egyik legnagyobb politikai konferenciájára. Az amerikai és a magyar jobboldal színe-java, az európai konzervatívok kimagasló politikusai, a világ minden tájáról érkezett vendégek – nos, ha ez az elszigetelődés, akkor nincs is olyan nagy baj.
A CPAC (Conservative Political Action Conference – Konzervatív Politikai Akció Konferencia) majd fél évszázados történetében először tartja Európában, ezen belül is Magyarországon összejövetelét, és önmagában már ez a tény is azt jelzi: Magyarország, a magyar kormány nincs egyedül a világban, nincs egyedül Európában, és főleg nincs egyedül és barátok, szövetségesek nélkül az Egyesült Államokban sem. Amerikát jelenleg ugyan a demokraták irányítják, a kicsit frekvenciamodulált Joe Biden elnökletével, és ez nem túl jó hír a számunkra, de különösen rossz hír Amerika polgárainak. Ám a konzervatív gondolat, a hazánk iránti rokonszenv, a magyar politikára való odafigyelés ettől nem lett kevesebb a tengeren túlon, még akkor sem, ha a szövetségi állam és a demokraták mögött felsejlő hatalmi körök külpolitikája nem nézi jó szemmel az itteni fejleményeket. Különösen nem, hogy Orbán Viktor újra, az eddigieknél is nagyobb felhatalmazással alakíthat kormányt.
Miért ez az ellenszenv? Nagyon egyszerű: évtizedekig, de különösen az utóbbi évtizedben úgy volt a nyugati politikai közösségben, hogy a konzervatívok és a demokraták, a baloldaliak és a jobboldaliak valójában majdnem mind ugyanazt a nótát fújták. Senki sem mert másképp gondolkodni, senki nem mert ellentmondani a globalizált médiából áradó, az emberi természettel és a biológiai törvényekkel sokszor szembemenő, ránk erőltetett ideológiáknak. És akkor jön egy kis ország, amelyiknek se tengere (mert elvették tőle), se olaja, se számottevő hadereje nincs, és azt mondja: nem. Mi másképp akarunk élni. Mer a világ közgazdászaival szembemenő unortodox gazdaságpolitikát csinálni, nemet mondani a bevándorlásra, ajtót mutatni a genderizmusnak, úgy ráijeszteni a woke-izmusra, hogy az szinte be sem meri tenni a lábát, és mindezt sikeresen, a magyar nép rendkívüli támogatását élvezve. Hogy a fenébe ne szúrná ez a szemét a saját őrült álmaiba belebolondult nyugati mainstream politikának, médiának. A magyar példa ugyanis ragadós lehet, ha Orbán Viktornak sikerült, máshol sincs minden elveszve.
A konferencia nyitóbeszédében a magyar kormányfő elmondta a siker titkát tizenkét pontban, de a rendezvény ismert jelmondata is erre a gyógyírra utal: Isten, haza, család. Ez egy olyan recept, amely Amerikától Csehországig mindenütt gyógyíthatja a globalizmus által okozott sebeket, csak a legfontosabbról nem szabad senkinek elfeledkezni: a politikai sikerhez, a felépüléshez rengeteg munkára, „melóra” van szükség.
A felszólalók közül többen utaltak a szomszédunkban zajló háborúra, és talán emiatt is jellemezték sokan a konzervativizmus előtt álló utat harcként, az abban résztvevőket harcosokként. Igen, ez is egy háború, hosszú évek óta tartó küzdelem, amely a világért, az emberiség lelkéért, a normalitás megmaradásáért folyik. Jelenleg nem állnak túl jól a konzervatív-keresztény csapatok, sok helyen vert seregként téblábolnak a politikai hadszíntéren, másutt már meg is adták magukat, feltartott kézzel, önmaguktól sietnek az ellenfél gyűjtőtáborába, és vannak országok, ahol már eszükbe sem jut, hogy harcolni is lehetne, lehetett volna.
Magyarország e konferencián is utat mutat arra, hogyan lehet ebből a látszólag reménytelen helyzetből mégis felállni, küzdeni és nyerni.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Magyar Nemzet/Néző László
