A Népszabadság azt írja, ugyan a volt tiszti főorvost hivatalosan az Együtt–PM indítja, a kampánykiadásokat mindhárom párt közösen, egyenlő arányban állja. Közös ellenzéki kampánystáb ugyanakkor nem lesz, hiszen az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM több kerületben is egymás riválisa lesz. Falus kampánycsapata viszont napi szintű egyeztetést tart majd. A lap úgy tudja, a jelölt kampányfőnöke egy korábbi bankvezető lehet. A lapnak az Együtt–PM ügyvezető társelnöke azt mondta, előzetes számításaik szerint néhány tízmillió forintból gazdálkodnak majd.
Belföld
Hamarosan megtudhatjuk Falus Ferenc programját
2014. augusztus 21., csütörtök 08:00 | Frissítve: 2014. augusztus 21., csütörtök 13:25
| KaG