2023. 11. 28. Kedd Stefánia napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Olimpiai álom Erdélyben 11:00

Belföld

Hamarabb jutnak állami támogatáshoz

Minden eddiginél korábban jutnak állami támogatáshoz a hajléktalan-ellátással foglalkozó szervezetek – jelentette be Czibere Károly. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint országszerte 1500 férőhellyel bővítik a szállókat, a hajléktalanokkal foglalkozó szakmai szervezetek pedig 370 millió forintos állami támogatásra pályázhatnak.

A terézvárosi hajléktalanszállón 65-en élnek, többségük betegségből lábadozik, vagy éppen orvosi beavatkozásra vár. „Nem értem az embereket, hogy miért kell így lenézni az embert, amikor ugyanolyan emberek vagyunk, mint a többi. Vannak nagyon sokan, akik értelmiségiek, vannak köztünk, akik diplomázott emberek és kikerültek az akaratuk ellenére az utcára, és nem tehetnek róla” – mondta Harsányi Valéria Mária.


A kormány felkészült a hajléktalanok téli ellátására – ezt már a szociális államtitkár mondta a Szobi utcai szállón. Országszerte több mint 11 ezer férőhely várja az utcán élőket. „Egyetlenegy olyan hajléktalan sem maradhat az utcán, fagyhalálnak kitéve. Ilyen tragédia nem következhet be. Fontosnak tartjuk a téli felkészülést a szakmai szervezetekkel, és minden hajléktalanellátó szervezettel elkezdtük az egyeztetéseket” – fogalmazott Czibere Károly. Az államtitkár bejelentette azt is, 370 millió forintot különítettek arra, hogy támogassák a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek munkáját. „Áttörtünk egy olyan határt és egy olyan falat, amire évek óta készültünk és most idén, ezt meg tudtuk tenni” – szögezte le Lőrincz Norbert, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

A civil szervezetek minden eddiginél hamarabb juthatnak az állami támogatáshoz. A téli fagyok idején ebből jut majd pénz az utcai szociális munkára, a krízisautók működtetésére és a hajléktalanok egészségügyi ellátására.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Összefog-e végül a Momentum a Gyurcsány párttal a választásokon?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!