A tettesek éjszaka csoportosan támadtak egy családi házra, a rendőrök négy embert elfogtak.
– Egy családi házban négyen tartózkodtak, majd este 11 óra körül hárman megjelentek. Előzetes szóváltás előzte meg a bűncselekményt, és eddig még nem tudjuk ki, de a házban tartózkodók közül egy férfit megszúrtak egy 8 centiméter pengehosszúságú késsel, a sértett férfi ennek következtében a helyszínen életét vesztette. A bűncselekmény elkövetésének eszközét a rendőrök lefoglalták, 4 személyt előállítottak, akiknek a kihallgatása és az elszámoltatása, valamint a bűncselekményben betöltött tisztázása jelenleg is folyamatban van – nyilatkozta a PMRFK szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea szóvivő.