2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Hadházy: Orbán és veje eggyel közelebb került a börtönhöz

Hír TV

2018. január 13., szombat 13:12, frissítve: szombat 15:00

Az LMP szerint Tiborcz István milliárdokat tehetett zsebre az OLAF által kifogásolt tendereken.

A Fidesz szóvivője fontosnak tartja, hogy a hatóságok újra vizsgálják meg azokat a közbeszerzéseket, amelyeket Tiborcz István egykori cége nyert meg. Korábban már vizsgálták az ügyet, de a Polt Péter vezette ügyészség úgy látta, a közbeszerzések rendben voltak. Most újra meg kell nézni, hogy a miniszterelnök veje csalással nyert-e közbeszerzéseket, miután az unió csalás elleni hivatala szabálytalanságokat talált a közbeszerzésekben. Az is előfordulhat, hogy ezt a pénzt Magyarországnak vissza kell majd fizetnie.

„Most az OLAF ismét tett egy jelzést, és ennek megfelelően a ügyészség ismét le fog folytatni egy eljárást. Mi minden esetben azt tartjuk fontosnak, hogy ha akár az OLAF-tól kap Magyarország olyan jelzést, amely azt szolgálja, hogy vizsgálatot kell folytatni közbeszerzési eljárássokkal kapcsolatban, akkor ezt természetesen a magyar hatóságoknak meg kell tenniük, ezt minden esetben támogattuk” – nyilatkozta Puskás Imre.

LMP: Tiborcz nagyot kaszált az üzleten

„Orbán Viktor és veje egy lépéssel közelebb került a börtönhöz” – reagált Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a Csalás Elleni Európai Hivatal jelentésére. Az OLAF súlyos szabálytalanságokat tárt fel a korábban a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban, ezért eljárás indítását javasolják az ügyben a magyar ügyészségnek. Az LMP számításai szerint Tiborcz 2 és 4 milliárd forint közötti összeget tehetett zsebre a visszaélések során.

„Ugyan a Tiborcz-féle nyomozást mindenféle indoklás nélkül leállította, meggyőződésünk, hogy az OLAF-jelentés után újra kell indítania; Polt Péter ezekben az ügyekben azt tudja tenni, hogy lassítja a folyamatot, de nem teheti meg, hogy ezek a nyomozások következmények nélkül maradjanak. Lassítani tudja, időt tud húzni. Ha megtenné, akkor jönne az a lépés, amire Orbán Viktor utalt, hogy az európai uniós támogatásokat felfüggesztenék. Itt nekik el kell dönteniük, hogy vagy a miniszterelnök megy börtönbe, vagy felfüggesztik az EU-s támogatásokat” – fogalmazott a politikus.

MSZP: Nem szeretnénk látni kettős mércét

A szocialisták is alapos vizsgálatot és az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelik az ügyészségtől, illetve a miniszterelnökségtől. Szerintük a Polt Péter vezette ügyészségnek ugyanúgy kell eljárnia, mint a nem a kormányt érintő ügyekben.

„Nem szeretnénk látni kettős mércét. Ha mégis lesz, akkor legalább világossá válhat a magyar választók számára, miért nem akarja Orbán Viktor és a Fidesz az Európai Ügyészség intézményét Magyarország részéről támogatni, hiszen engedjék meg, hogy emlékeztessem, ha az európai ügyészség intézménye Magyarország területén is működne, akkor jelen esetben nem kéne Polt Péter kegyelmétől és jóindulatától várni, hogy egy ilyen ügyben a nyomozás meginduljon, ezt maga az európai ügyészség lefolytatná és világosan kivizsgálná, hogy elsinkófálták-e az európai uniós pénzeket, vagy nem” – jelentette ki Harangozó Tamás szocialista képviselő.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!