2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Hadházy nem kér bocsánatot a mentősöktől

Az elmúlt hetekben Hadházy Ákos páros lábbal szállt bele a mentősökbe, és nem akar bocsánatot kérni - hívta fel rá a figyelmet a 888.

  • Hadházy nem kér bocsánatot a mentősöktől

Az OMSZ a Facebookon tette közzé március 17-én, hogy a mentősök derekasan helytálltak, és a kiemelt esetszám ellenére is végre tudták hajtani feladataikat.

Dicséret és tiszteletadás helyett Hadházy Ákos inkább megtámadta őket.

Állítása szerint az OMSZ és a kormány is hazudik, és ezt minél előbb abba kellene hagyni, mivel a számok, amelyeket ő kapott meg, mást mondanak, mint amelyeket a hivatalos szervek közétettek, mert nem négyezer hívást kaptak, hanem hatezret.

A hívások egy részéhez a mentősöknek nem kell kimenniük, mivel az emberek csak tanácsot kérnek, így a OMSZ nem hazudott.

Majd amikor Hadházy látta, hogy nem tartható az állítása, orbánozott egyet, és számonkérte a miniszterelnökön, hogy már nem jár Covid-kórházakba.

Igaz, azt elfelejtette megjegyezni, hogy ennek a mostani helyzetben semmi értelme nem lenne, és csak hiábavaló kockázatvállalás volna.

De abban igaza van Hadházynak, hogy tényleg háborúban állunk, csak mások a csatasorok.

Most a katonák az orvosaink, az ápolóink, a mentőseink,

akik minden tiszteletet megérdemelnek.

Az OMSZ pedig ezeknek a hősöknek az egyik hivatalos képviselője, így megsértésével a mentősöket is megsértik.

Mégis, Hadházy Ákos ma reggel az ATV-ben kijelentette, hogy nem fog bocsánatot kérni sem a mentősöktől, sem az OMSZ-től.

888.hu

KAPCSOLÓDÓ:

Győrfi Pál: Miért kell még sötétebbre festeni a valóságot, mint amilyen?

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!