2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gyurcsányék veszélyeztetnék a magyar családok biztonságát

A jövő évi költségvetést joggal hívják a magyar családok költségvetésének, hiszen minden eddiginél több pénz jut a gyermeket nevelő családokra, Gyurcsányék azonban veszélyeztetnék az ő biztonságukat - mondta Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

  • Gyurcsányék veszélyeztetnék a magyar családok biztonságát

Míg a Fidesz úgy gondolja, hogy a gazdaság és a családok további növekedésének alapja a biztonság, addig "az ellenzék élén álló Gyurcsányék veszélyeztetnék a magyar családok biztonságát" - fogalmazott a kormánypárti politikus, aki szerint miközben Gyurcsányék az Európai Parlamentben minden egyes bevándorláspárti javaslatot támogatnak, addig a magyar családoktól mindent sajnálnak.

Azt mondta, Gyurcsányék a kezdetektől fogva támadják azt a magyar emberek által kijelölt szigorú bevándorláspolitikát, amellyel sikerült megállítani az országot fenyegető illegális migrációt. Kormányzásuk alatt sem törődtek az ország és a magyar emberek biztonságával, tönkretették az országot és a magyar gazdaságot, "tudatosan leépítették, leamortizálták a honvédséget, és a rendvédelmi dolgozókat sem becsülték meg" - tette hozzá, majd megjegyezte: Gyurcsányék az elmúlt években sem szavazták meg, hogy többet fordítsanak az ország védelmére, biztonságára és az illegális migráció elleni küzdelemre.

Böröcz László szerint a bevándorláspárti erőknek nem érdeke, hogy a nemzetállamok meg tudják védeni magukat, "céljuk, hogy migránsokkal árasszák el Európát".

A Fidesznek viszont fontos az ország fizikai biztonságának, gazdasági stabilitásának megőrzése és a határvédelem, valamint a pénzügyi védelmi képességek megerősítése, "mert biztonság nélkül sem a vállalkozások, sem a gyermekeket nevelő magyar családok nem tudnak tervezni" - mondta a frakcióvezető-helyettes.

Hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben minden eddiginél több pénz jut a biztonságra, a honvédelmi költségvetés 20 százalékkal, mintegy 103 milliárd forinttal nő az ideihez képest. A gazdaságvédelmi akciótervvel pedig megpróbálnak felkészülni minden eshetőségre, hogy meg tudják őrizni a magyar gazdaság eddigi eredményeit - fűzte hozzá.

Böröcz László végül közölte: a Fidesz-KDNP minden támogatást meg fog adni a családok költségvetéséhez.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!