2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gyurcsányék lepleznék támogatottságuk esését

A DK azért akar közös ellenzéki listákat a megyékben is, mivel el akarják kerülni, hogy az őszi önkormányzati választáson a leadott szavazatokból egyértelműen kiderüljön, csökkent a DK és a Momentum támogatottsága az EP-választási eredményükhöz képest – mondta Kiszelly Zoltán politológus a Magyar Hírlapnak.

  • Gyurcsányék lepleznék támogatottságuk esését

Az önkormányzati választásokon a szavazópolgárok nemcsak települési, hanem megyei közgyűlést is választanak. A megyék a törvény szerint olyan választókerületeknek számítanak, amelynek lakosai – a megyei jogú városban élők kivételével – listán is voksolnak a politikai pártokra. A megyei közgyűlések összetétele így a listákra leadott szavazati arányokat tükrözi majd. Az elmúlt napokban a balliberális sajtóban minikampány indult annak érdekében, hogy a balliberális pártok – akár a saját érdekeikkel szemben is – közös ellenzéki listákon induljanak el a megyei közgyűlési mandátumokért folytatott választási harcban.

A Népszava szerint például Heves megyében a DK, a Jobbik, a Momentum és az MSZP megyei vezetői már készek is közös listát összeállítani.

A balliberális sajtó megtévesztő módon azzal érvel a közös ellenzéki megyei listák létrehozása mellett, hogy így ez a politikai tömb szerezheti meg a többséget a megyékben.

A valóságban azonban erre nincs esélyük, mivel a felmérések szerint a Fidesz-KDNP az esélyes valamennyi megyében a győzelemre. A megyei választási logika alapján ráadásul egy-egy közös ellenzéki lista létrehozása mindenképpen több – amúgy önállóan indulva jobban szereplő – párt számára is szavazatvesztéssel jár majd.

A közös megyei ellenzéki listák erőltetése mögött az állhat, hogy a megyékben önállóan elinduló pártokra leadott szavazatok alapján látványosan megmutatkozhat a balliberális pártok támogatottsága, ami befolyásolhatja az ellenzéki táboron belüli egymással vívott pozícióharcukat is – mondta el a lapunk által megkérdezett Kiszelly Zoltán.

A XXI. Század Intézet regionális igazgatója szerint a közvélemény-kutatások szerint nagyjából egy szinten van jelenleg a DK, a Momentum, az MSZP és Jobbik támogatottsága. Ez azt jelenti, hogy a Momentum és a DK szavazóinak száma csökkent az EP-választás óta, amit leplezni akarnak amennyire csak lehet az őszi voksolás eredményeiben. Az ellenzék vezető szerepére törő Gyurcsány Ferenc pártjának kiemelten érdeke lehet, hogy a pártok megyei listás eredményeit egyenlő arányban ossza el, mivel ezzel elleplezheti a gyengülését - fogalmazott az elemző. Az összellenzéki közös megyei listák létrehozását nem könnyíti meg az a tény, hogy eddig az ellenzéki összefogás egyértelműen leginkább

a DK és a Momentum számára előnyös. Nem véletlenül a Momentum és a Demokratikus Koalíció vezeti az ellenzéki pártok listáit a szavazólapokon – tette hozzá Kiszelly.

Magyar Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!