2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gyurcsány pártja brüsszeli pénzből kampányol a hatalomért

Hitlerrel és Sztálinnal emlegetik egy lapon a miniszterelnököt a baloldali EP-képviselők.

  • Gyurcsány pártja brüsszeli pénzből kampányol a hatalomért

A DK-s Dobrev Klára, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ara-Kovács Attila, valamint a jobbikos Gyöngyösi Márton, illetve az MSZP-s Ujhelyi István a Die Zeit német hetilap egyik, magyar kormányfőt bíráló írására közösen reagált.

Szerintük Orbán Viktor korrupt és antidemokratikus rezsimet tart fenn, megfoszt minden polgárt a neki járó jogoktól és támogatásoktól.

Programot hirdetett a Facebookon Dobrev Klára. Gyurcsány Ferenc felesége a DK európai pártcsaládja által finanszírozott videóban Brüsszelt reklámozza, miközben a magyar kormány járvány elleni védekezését támadja.

A Fidesz kommunikációs igazgatója híradónknak úgy fogalmazott: a baloldal most nyugati lapokhoz fordul, hogy saját hazáját támadja, és hogy segítséget kérjen a hatalom megszerzéséhez.

Hollik István hozzátette: az európai unió megalakulásának az volt a célja, hogy segítse az erős nemzetállamokat és azok együttműködését. Ezt a felfogást tükrözi a vétó joga is, hiszen a kezdetben meghatározott alapelvek szerint egyetlen olyan uniós döntés sem születhet, amely valamelyik tagország számára elfogadhatatlan.

Hír TV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!