2021. 10. 24. Vasárnap Salamon napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Hírek 10:00

Belföld

Gyurcsány: Nagyon gyorsan fogja be a száját, és viselkedjen rendesen! Megértette?

Gyurcsány Ferenc láthatóan nehezen viselte, hogy debreceni utcafórumára nem csak a DK-s keménymag tagjai látogattak el.

A Debrecenben történt ominózus esetről az A hipokrácia hatalma elnevezésű Instagram oldal közölt videót és a Mandiner hívta fel rá a figyelmet.

„Azt javaslom magának: nagyon gyorsan fogja be a száját, és viselkedjen rendesen! Megértette?” – mondta Gyurcsány Ferenc az utca emberének nagyjából három centire annak arcától.

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Magát ünnepelte az ellenzék

A több százezres békemenettel szemben az ellenzék rendezvényén, csupán néhány ezer ember vett részt. 2021. október 23.

Fontos, hogy a fiatalok is megismerjék '56-ot

A Terror Háza Múzeum fő célja, hogy a fiatal generációval is megismertessék a 65 éve történteket. 2021. október 23.

A vártnál is több résztvevő miatt előbb indult el a békemenet

Olyan sokan gyűltek össze, hogy a menet a tervezettnél fél órával korábban indult el, köztük sokan olyanok, akik 2006-ban még gyerekek voltak. 2021. október 23.

Legfrisebb híreink

Elhunyt Venczel Vera

A színésznő több mint ötven éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan magyar filmben szerepelt.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!