2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Gyurcsány keveri a kártyát, ideológiai hadviselés folyik

Dömötör Csaba: Jó lenne nem viszontlátni a nokiás dobozok világát, de olyan arcok jöttek vissza a városházára, Draskovics Tibortól Gál J. Zoltánon át Atkári Jánosig, akik egyszer már letették a névjegyüket. Kacsoh Dániel

  • Gyurcsány keveri a kártyát, ideológiai hadviselés folyik

Látjuk, hogyan puhul fel a budapesti álláspont bizonyos kérdésekben. A kormány szeretné a korábban elhatározott beruházásokat megvalósítani, de ez támogató hozzáállás nélkül elképzelhetetlen – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, akivel az uniós vitákról és Soros elmaradt magyarországi látogatásáról is beszéltünk.

– A balliberális sajtó az önkormányzati választások óta örvendezik, a HVG egyenesen azt írja, hogy a NER megrogyott. Valóban?

– Sok európai párt szeretne úgy megrogyni, ahogy a Fidesz–KDNP tette október tizenharmadikán. Több mint ötvenegy százalék szavazott a kormánypártokra, ez egyértelmű győzelem. Persze tudjuk, pár fideszes jelölt nem nyert, amit sajnálunk. A kormány azonban ezt követően is arra törekszik, hogy minden településsel szoros együttműködésben legyen. Az építkezés útját választjuk, függetlenül a polgármesterek pártállásától.

– Karácsony Gergely a minap részt is vett a kormányülésen, Orbán Viktor meghívására. Milyen hangulatban telt az egyeztetés?

– Az említett városok közül Budapest sem jelent kivételt, sőt. A fővárosban is fejleszteni szeretne a kormány. A hangulatnál beszédesebb a megbeszélés tartalma. Engem meglepett, hogy Karácsony azzal jött ki a tárgyalásról, hogy a stadionokra végül is igent mond, de az újbudai szuperkórházra lénye­gében nemet, illetve úgy látszik, a Liget Projekt további beruházásainak is keresztbe fekszenek Budapest új vezetői. Ha tehát összegezni kellene: miközben a kampány során stadion­stopról beszéltek, amit látunk eddig, az egy múzeumstop és egy újkórház-stop. A hivatalba lépett városvezetés tehát már most szembemegy a korábbi vállalásaival. Mindenesetre a megbeszéltek szerint továbbra is várjuk az egyértelmű döntést a budapesti fejlesztésekről.

– Meglepődtek amúgy azon, hogy az atlétikai csarnok ügyében is időt kért a főpolgármester, mondván, még nincs közös álláspont?

– Karácsony Gergely vezetési képességeit nem a kormánynak kell minősítenie, ahogy a belső torzsalkodásait sem. Mindenesetre a közgyűlés alakuló ülésén jól látszódott, hogy komoly marakodás indult a megszerezhető pozíciókért. Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester például „kihagytak a szaknévsorból” hangulatban kérte számon az új vezetést, amiért nem osztottak neki lapot.

– Hova kerülnek az esetleges karácsonyi vétó nyomán felszabaduló százmilliárdok?

– Korai még erről beszélni. Látjuk, hogyan puhul fel a budapesti álláspont bizonyos kérdésekben. A kormány szeretné a korábban elhatározott beruházásokat megvalósítani, de ez támogató hozzáállás nélkül elképzelhetetlen. Nyilvánvalóan presztízsveszteség lesz, ha a sportértéke mellett a turizmust és a munkahelyteremtést is erősítő atlétikai világbajnokságot mégsem tudjuk megrendezni Budapesten. Ennek a terhét az új vezetésnek kell majd felvállalnia.

– Gyurcsány Ferenc személyesen is részt vett a közgyűlés megalakulásán, úgy tűnt, komoly beleszólása van a folyamatokba. Félig komolyan kérdezem: nem vele kellene inkább tárgyalni?

– A bukott miniszterelnöknek nincsen hivatalos pozíciója a fővárosban. Ettől függetlenül a vak is látja, hogy ő keverte a kártyákat. Mi mást jelentene a látványos felvonulása? Beszédes, hogy Karácsony egy interjúban arról értekezett, hogy a szakbizottsági helyek elosztásánál ott sem volt, az egyeztetéseken nem vett részt. Hát láttuk, Gyurcsány Ferenc viszont nagyon is részt vett. Az új főpolgármester háta mögött mindent megcsinálnak, mindent, amit talán ő maga is szeretne elkerülni. Jó lenne nem viszontlátni a no­kiás dobozok világát, de sajnos baljós előjeleket látunk, olyan arcok jöttek vissza a városházára, Draskovics Tibortól Gál J. Zoltánon át egészen Atkári Jánosig, akik egyszer már letették a névjegyüket – nem jó értelemben.

– Nem szabad hagyni az országot egyszer már majdnem térdre kényszerítő posztkommunista elit visszatérését, fogalmazott a parlamentben. Ha jól értem, Budapesten ez már meg is történt.

– Felelősségünk felhívni a figyelmet arra, kikről is van szó, ha pedig a politikájuk nem az építkezésről szól, minden lehetséges módon fellépni ellene. Az elmúlt napokban ezt megkezdtük.

– Akkor viharos időknek nézhetünk elébe, tekintve hogy Gyurcsányné és férje az ellenzék feladatául szabta korábban egyfajta kormányellenes gócpontok kialakítását polgármestereik számára.

– Reméljük, ez mégsem így lesz, ám látjuk, körvonalazódik egyfajta ideológiai hadviselés. Miközben sajtószabadságról beszélnek, az egyik kerületvezetőjük személyesen akarja felügyelni a helyi lapot, aztán megüzenik, hogy megpróbálnak ellehetetleníteni egy napilapot, egyes színházigazgatóknak pedig azt, hogy biztosan nem nyerhetik meg a pályázatot. Ráadásul megakadályoznák, hogy a róla elnevezett parkban, a korábbi határozatnak megfelelően szobra legyen Szent Istvánnak. Olykor az az érzésünk, egyes fejlesztéseket csak azért akarnak megakadályozni, mert a kormánypártok kezdeményezték. Ennek kapcsán érdekes felvetés, tud-e valaki három olyan grandiózus projektet mondani, ami a korábbi balliberális, Demszky Gábor nevével fémjelzett városvezetés idején épült. Amikor ez a kérdés elhangzik, általában mindenki lefagy. Erre ugyanis nincs válasz. Nem szeretnénk, ha ez az időszak jönne vissza, ahogy azt sem, ha az a politikai garnitúra jutna ismét szerephez, amelyről a Napkelte című műsor vendéglistája jut eszünkbe.

– Áttérve nemzetközi ügyekre, Soros nyilatkozott úgy nemrég, hogy nem mer Magyarországra jönni, mert félti a testi épségét. Jogosan aggódik?

– Teljesen komolytalan ez a felvetés. Mindazonáltal illeszkedik nemzetközi hisztériakeltései sorába. Vagyis tudatos manipulációról van szó.

– Napirenden van a következő uniós költségvetés tervezete, amely jelentős összegeket szánna az említett üzletember szervezeteinek támogatására. A kormánynak ez nem tetszik. Hogy áll ez a kérdés?

– Benne vagyunk egy komoly, a hosszú távú büdzséről szóló vitában. Valóban, ennek része, hogy a senki által meg nem választott politikai aktivistacsoportoknak több pénzt biztosítana Brüsszel, nyilván a tagállamok rovására. Ebbe a sorba illeszkedik Dobrev Klára kampánya is, amely csökkentené a Magyarországnak járó uniós forrásokat. Ez döbbenetes és felháborító. Mindenesetre ez egy kiemelt csatatér. Szerintünk olyan személyeknek kell dönteniük a támogatásokról, akiknek van demokratikus felhatalmazásuk, azaz számonkérhetőek. A politikai aktivistacsoportok nem tartoznak ebbe a körbe. Nemcsak hazánkból, más országokból is tucatnyi példát tudunk hozni arra, hogyan próbálnak mégis beavatkozni a belügyekbe. Soros az idézett interjúban teljes nyíltsággal beszélt arról, hogy így tettek Ukrajnában vagy a Brexit esetében. Ezt ő politikai filantrópiának hívja, csakhogy ez nem az, ez nyílt beavatkozás. Ezt nem szabad hagyni.

– Egyéb szempontok miatt is konfliktus tárgya az uniós büdzsé, Orbán Viktor nemrég Prágában beszélt arról, hogy igazságos költségvetést akarunk. Van erre esély?

– Ahogy említettem, ez egy nagy vita lesz, ám jó hír, hogy jól szervezett a táborunk, a visegrádi együttműködésre lehet alapozni, ahogy a Kohézió barátai nevű csoportra is. Szembe kell nézni ugyanakkor azzal, hogy a britek kilépésével kisebb lesz a közös kassza, s egyértelmű törekvés látszik arra, hogy ebből kevesebb jusson az új tagországoknak, vagyis nekünk. Ez már önmagában nem fair. Külön probléma a visszatérítések rendszere, ami csak fokozza a kuszaságot, illetve jól látható, olyan programokra akarnak nagyobb hangsúlyt helyezni például az agrárforrások rovására, amiknek adott esetben kilencvenöt százaléka ment vissza a régi tagállamokba. Egyébként is érdemes arról beszélni, hogy az ide érkező uniós források jelentős része áramlik vissza Nyugatra a megrendeléseken keresztül. Egyensúlyt és igaz­ságosságot szeretnénk érvényesíteni az uniós költségvetésben.

– Komoly viták zajlanak a formálódó Euró­pai Bizottság körül is, úgy néz ki, Várhelyi Olivér megkapta a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót. Csakhogy Macron a minapi vétójával lényegében megakadályozta a további bővítést. Mire megy így ezzel a területtel a magyar jelölt?

– Felkészült és harcedzett diplomatáról, kiváló szakemberről van szó, aki még az európai parlamenti meghallgatások előtt áll. De szerintem venni fogja az akadályt. Ugyanakkor azt, hogy Gyurcsányné és ellenzéki társai abban látják politikájuk lényegét, hogy lehetőség szerint elgáncsolják a magyar jelölteket a különböző uniós intézményekben, példátlannak tartom. Máshol is vannak belpolitikai viták, de ilyesmiről még nem hallottam. Ami pedig a franciákat illeti: szerintünk ettől függetlenül a bővítés az Európai Unió elemi érdeke, és úgy gondolom, hogy a leendő biztos is ezen meggyőződés mentén jár majd el. Ebben nyilvánvalóan az uniós állam- és kormányfőknek is van, illetve lesz szavuk, ám a törekvésünket nem szabad feladni. Tevékenyen részt veszünk az Európa jövőjéről szóló vitákban és döntésekben.

 Magyar Hírlap

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!