2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Belföld

Gyurcsány: Három MSZP-s szervezet akar csatlakozni a DK-hoz

Valaki nem mond igazat az MSZP fogyatkozásával kapcsolatban. Gyurcsány Ferenc az ATV hétfő esti műsorában azt állította: folyamatban van három teljes vidéki MSZP szervezet DK-hoz való csatlakozása. A kilépéseket azonban Gyurcsány minden erejével gátolja, mert szerinte a szocialisták ezt a veszteséget már nem tudnák feldolgozni. Az MSZP alelnöke viszont ezt határozottan cáfolta. Komjáthi Imre arra hivatkozik, hogy ő személyesen beszélt az összes alapszervezettel, senki sem mondta neki, hogy elhagynák a pártot. Komjáthi szerint Gyurcsány áskálódik.

  • Gyurcsány: Három MSZP-s szervezet akar csatlakozni a DK-hoz

 

Közben olyan fotó került nyilvánosságra, amelyen az látszik, hogy Gyurcsány Ferenc együtt ebédel Horváth Csabával, Zugló MSZP-s polgármesterével. A találkozóra a Kempinski szálló aljában lévő étteremben került sor, ahol egy átlagos ebéd mintegy 10 ezer forint személyenként. Horváth Csaba szerint a találkozónak nem volt semmi köze az átlépésekhez, a szocialista politikus - elmondása szerint - rendszeresen együtt szokott ebédelni Gyurcsánnyal. Hozzátette: Gyurcsány az ebéden nem csábította őt átlépésre.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!