A volt miniszterelnök azt is kezdeményezte, hogy a listát is a támogatottság elve alapján állítsák össze. Gyurcsány Ferenc a közös kampánycsapat felállítását és a finanszírozást is felvetette. Az MSZP egyelőre nem válaszolt a volt kormányfő felvetéseire.
– A Demokratikus Koalíció továbbra is az átfogó közös miniszterelnök-jelölttel, pártlistával és közös egyéni jelölttel elinduló széles körű összefogást tartalmaz. Azt szorgalmazzuk, hogy hagyjuk nyitva az ajtót egészen a választásokig, hogy talán vissza lehet térni az ilyen teljes összefogást előállító, átfogó megállapodáshoz. Ugyanakkor tudomásul vesszük az MSZP, E14–PM által kötött megállapodást, és bár most az MSZP-vel tárgyalunk, természetesen, de az MSZP–E14 megállapodáshoz kívánunk csatlakozni – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.