2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Gyurcsány egy "bocs"-ra vár a Hír TV-től + Videó

Jobbikos tüntetők fogadták Gyurcsány Ferencet Debrecenben. A radikális párt helyi képviselőit azonban nem engedték be a Demokratikus Koalíció elnökének lakossági fórumára. A bukott kormányfő továbbra sem hajlandó szóba állni a Hír TV-vel.

Gyurcsány beszédében többször is azt hangsúlyozta, hogy nemet kell mondani a baloldali és jobboldali diktatúrára is. Szerinte a nemzet hosszú távú ügyét a baloldalon formálják. A többnyire idős emberek részvételével tartott fórumon mintegy százan vettek részt. Az elnök a rendezvény végén csak a helyi tévének adott interjút, a Hír Televízióval továbbra sem akart szóba állni. Így nem derült ki, hogy ha a jövőben mégis megtalálja valamelyik szakdolgozatát, akkor hajlandó lesz-e nyilvánosságra hozni.

– A Hír TV-vel nem beszélünk, régóta nem. Azt gondolom, hogy a Hír TV gyalázatos módon hamisított, és amíg egyszer nem mondják azt, hogy bocs, addig ilyen tévével nem akarok szóba állni – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!