2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

György István: Az uniós átlag felett vagyunk az oltottságot tekintve

György István, az oltási központ vezetője elmondta, hogy már több mint 457 ezren kaptak oltást, és 206 ezren a második oltást is megkapták. Az uniós átlag felett vagyunk az oltottságot tekintve - tette hozzá. A védőoltásoknak a harmadik hullám miatt még nagyobb szerepe van - mondta György.

  • György István: Az uniós átlag felett vagyunk az oltottságot tekintve

 

275 ezer ember kaphat kínai vakcinát

György István szerint jó döntés volt, hogy más országokból vásároltunk vakcinákat. 275 ezer embert tudnak a kínai vakcinából beoltani ezen a héten - tette hozzá. Az egészségügyi dolgozók és a bentlakásos intézményekben az oltási kampány lezárult már. Aki eddig nem kért oltást, ezután is megteheti - mondta az államtitkár.

Most zajlik a regisztrált legidősebbek és a 18-59 év közötti korosztály krónikus betegeinek oltása. Az e heti oltási terv szerint folytatódik ennek a két csoportnak az oltása - tette hozzá a szakember . A következő napokban hatalmas lépést lehet tenni a kínai vakcinával - mondta György. A vakcina a háziorvosokhoz kerül. Minden háziorvos 55 embert tud beoltani a kínai vakcinával - hangsúlyozta az államtitkár.

52 ezer ember oltására elegendő Pfizer-vakcina érkezett kedden, és ebből a kórházi oltópontokon oltanak majd. 66 kórházi oltóponton fognak dolgozni - ismertette György István. Folytatódik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is.

800 ezer felett lehet jövő hétre a beoltottak száma

György István arról is beszélt, hogy összesen 365 ezer ember oltására elegendő vakcinával olthatnak a héten, így a jövő héten már 800 ezer felett lehet az oltottak száma. Továbbra is mindenki regisztráljon az oltásra! - tette hozzá.

A háziorvosok hetente frissülő listából dolgoznak, de mindenki türelmét kérte György István. Az idősek és a krónikus betegek oltása most prioritást élvez - tette hozzá. A Magyarországon elérhető vakcinák mindegyike biztonságos, és ez igaz a keleti vakcinákra is.

Teljes anyag: 

Hír TV/ Origo.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!