2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gyopáros: További 20 milliárd forint jut a falvaknak

A kormány újabb pályázati körről döntött a Magyar falu program keretében, így további 20 milliárd forint jut a falvaknak - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Budapesten.

  • Gyopáros: További 20 milliárd forint jut a falvaknak

Gyopáros Alpár kifejtette: a Magyar falu program végrehajtása rendkívül jól halad, így annak a célnak a teljesítése is, hogy a kistelepülések népességmegtartó erejét növeljék az életminőség javításával.

Megjegyezte: 2887 olyan település van az országban, amelynek lélekszáma nem éri el az 5 ezret.

A kormánybiztos szerint jól halad a program minden szegmense, így a falusi csok, az állami utak felújítását célzó program és a helyi életminőséget javító intézkedések végrehajtása. Közölte: a kistelepüléseken egyházi és önkormányzati közösségi tereket újíthattak fel, orvosi rendelőket építhettek, orvosi eszközöket szerezhettek be, továbbá sportparkokat létesíthettek.

Gyopáros Alpár kiemelte: a most bejelentett 20 milliárd forintból önkormányzati utakat újíthatnak fel, önkormányzati járdákat építhetnek, újíthatnak fel, óvodákat építhetnek, bővíthetnek, újíthatnak fel, közterületek karbantartását célzó eszközöket szerezhetnek be, valamint orvosi szolgálati házakat építhetnek. Orvosi szolgálati házak létesülhetnek olyan településeken elsősorban, ahol tartósan betöltetetlen a háziorvosi praxis - tette hozzá.

A kormánybiztos közölte: ebben a körben 1349 nyertes pályázatot hirdetnek ki, így az idén 3500 fölé emelkedik a nyertes pályázatok száma. E pályázatok kétezer település között oszlanak meg, így az érintett települések 70 százaléka nyert már a programban - mondta.

Gyopáros Alpár kitért rá: idén még 8 pályázaton hirdetnek nyerteseket.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!