2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gyopáros Alpár: Az óvodafejlesztések segítik a helyben maradást a kistelepüléseken

Az óvodafejlesztések segítik a helyben maradást a kistelepüléseken, a Magyar falu program célja az elmúlt évtizedekben tapasztalt népességcsökkenés megállítása - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken Tószegen.

  • Gyopáros Alpár: Az óvodafejlesztések segítik a helyben maradást a kistelepüléseken

 Gyopáros Alpár, miután átadta a program keretében felújított Tószegi Óvodát, elmondta: a program hosszú távú, de már az első év eredményei alapján számos kistelepülésen a helyben maradás és a beköltözés iránti fokozott igényről számoltak be. Hozzátette: a kistelepüléseken élők üdvözlik a rugalmasságot, gyors végrehajtást, az elérhető források nagyságát, illetve az előfinanszírozást. Ismertetése szerint a kormány 2018-ban hirdette meg a Magyar falu programot, a végrehajtása 2019-ben indult. A kistelepüléseken élő családok lakhatását segítő falusi csok keretében akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető használt lakóingatlan vásárlására és egyidejű korszerűsítésére gyermekvállalástól függően, vagy 5 millió forint a meglévő otthon felújítására - jelezte.

Ezt a támogatást egy év alatt több mint 10 ezer, kistelepülésen élő család igényelte több mint 54 milliárd forint értékben - tájékoztatott, megjegyezve: 2020. január 1-jétől a falusi csokban érintett településeken további lehetőség az áfa-visszatérítési támogatás igénylése. A kormánybiztos szólt arról, hogy a program keretében 2019-ben és 2020-ban összesen 100 milliárd forint értékben 800 kilométer alacsonyabb rendű útszakasz felújítása történik meg a munkába járás segítése érdekében. A harmadik alprogram a helyi életminőség javítását célzó kisléptékű falusi fejlesztések támogatása - mondta. Ennek keretében 2019-ben 16 támogatási célterületre több mint 5 ezer kedvezményezett csaknem 60 milliárd forint támogatást nyert el pályázat útján. A pályázati célok között falusi óvodák, orvosi rendelők, orvosi szolgálati házak, játszóudvarok, járdák és utak, illetve közösségi terek fejlesztése, felújítása szerepelt, valamint tanyagondnoki buszok beszerzése is - sorolta. Ennek az alprogramnak a folytatásaként idén már tíz pályázati kiírás jelent meg - közölte. Kitért arra, hogy a Magyar falu program új eleme a Falusi civil alap pályázata, amely a kistelepüléseken élők életkörülményeinek folyamatos javítását segíti ez évtől. Kállai Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta: egy kistelepülés életében a Magyar falu program keretében megvalósult fejlesztések kiemelkedőek. Nagyon fontosnak nevezte, hogy a kistelepüléseken is ugyanolyan életszínvonalon lehessen élni, mint a városokban.

Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása elnöke is arról beszélt, hogy számtalan kistelepülésnek jelentettek segítséget a Magyar falu program keretében megvalósult fejlesztések. Üdvözölte a beruházásokat és reményét fejezte ki továbbiak megvalósulásához. Gyuricza Miklós (független), a mintegy 4500 lakosú Tószeg polgármestere elmondta: a több mint fél évszázados óvodaépület felújítására az elmúlt években pályázati forrásból, illetve önerőből került sor. A Magyar falu program keretében nyert mintegy 30 millió forintból a homlokzat teljes felújítása mellett a fűtésrendszert is korszerűsítették. Gyopáros Alpár pénteken három Jász-Nagykun-Szolnok megyei települést látogatott meg: Tószeg előtt Rákócziújfaluban járt, ahol megtekintette a Mesevár óvoda udvarát. A nap folyamán ellátogatott a tiszavárkonyi református parókiára, majd orvosi-védőnői szolgálati lakást adott át a településen.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!