2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Belföld

Gyermekük szeme láttára verték meg a kisfiú tanárát a szülők

A bántalmazásnak végül a buszvezető és egy másik tanár vetett véget.

  • Gyermekük szeme láttára verték meg a kisfiú tanárát a szülők

Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy nő és egy férfi ellen, akik többször megütötték általános iskolás gyermekük egyik tanárát még 2020 októberében Kompolton – közölte a Heves megyei főügyészhelyettes pénteken az MTI-vel.

A szülők egy korábbi nézeteltérés után az iskolai buszjárat megállójában várták a tanárt. Amikor a pedagógus leszállt a buszról, a nő szidalmazta és többször arcon ütötte, majd a férfi is kétszer ököllel megütötte az arcát és az orrát, így a tanár nyolc napon túl gyógyuló sérülést, orrcsonttörést szenvedett.

Az anyát egy másik, már felnőttkorú gyermeke próbálta nyugtatni, de nem járt sikerrel, a bántalmazásnak végül a buszvezető és egy másik tanár vetett véget. A szülők azzal, hogy kiskorú gyermekük jelenlétében megverték a pedagógust, a nevelésük alatt álló fiú erkölcsi fejlődését is veszélyeztették.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a büntetlen előéletű szülők ellen, és indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzbüntetést is szabjon ki.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!