2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

„Gyakorlatilag is kimondhatjuk, ez egy katasztrófahelyzet”

Hír TV

2018. május 16., szerda 13:19, frissítve: szerda 20:57

Több száz köbméter lom gyűlt össze Fót utcáin annak ellenére, hogy a bejelentett lomtalanítás végül elmaradt. Az önkormányzat csak a hét közepén tudta elkezdeni a hulladékok elszállíttatását - saját költségen. A Jobbik helyi képviselője szerint csak szóbeszéd van egy esetleges későbbi lomtalanításról, az önkormányzat pedig hibázott, mert nem tájékoztatta megfelelően a lakosokat.

Kezelik a helyzetet, és igyekeznek mielőbb elszállíttatni a Fót utcáin felgyűlt lomokat – mondta Németh József alpolgármester, akit a város képviselő-testülete bízott meg azzal, hogy kezelje a problémát. A Pest megyei településen bár a hétvégén lett volna lomtalanítás, ez végül elmaradt.

 
Facebook
 

Áprilisban derült ki ugyanis, hogy több mint 90 településen marad el a lomok elszállítása bizonytalan ideig Gödöllőn és környékén. A szállításért felelős Zöld Híd Nonprofit Kft. a leromlott autóállománya miatt nem tudta teljesíteni a szállítást.

Fóton szombatra volt meghirdetve a lomok elszállítása, és a lakosok egy része ki is hordta a szemetet az utcára. Németh József a Hír TV Online megkeresésére arról beszélt, az önkormányzat igyekezett a lehető legtöbb fórumon közölni, hogy májusban biztosan nem lesz lomtalanítás, „de nem mondom, hogy nekünk ebben nincs felelősségünk, talán nem volt elég a honlapon és a helyi újságban tájékoztatni a lakosokat, például szórólapokat is dobhattunk volna minden háztartásba, de azt sajnos az idő szűke miatt nem tudtuk kivitelezni.” A fideszes tisztviselő szerint az is nehézséget okozott, hogy az utcára kirakott lomok elszállíttatásához a „szolgálati utat kellett bejárni”, ám hétvégén nem volt hivatal, így csak hétfőn kezdhettek megoldást keresni.

 
Facebook
 

Arra a kérdésünkre, hogy miből finanszírozta a város a szemét elszállítását Németh József azt mondta: „Gyakorlatilag is kimondhatjuk, ez egy katasztrófahelyzet, a kiadásokat az úgynevezett katasztrófaalapból és egyéb rendkívüli tartalékokból fedeztük. Ugyanakkor az összeget csupán megelőlegeztük, azon leszünk, hogy ezt a pénzt valamilyen úton-módon visszaszerezzük, hiszen jelen esetben a Zöld Híd részéről szerződésszegés történt – nem teljesítették az általuk vállalt évi egy lomtalanítást.” Az alpolgármester hozzátette, május végére hívták össze a Zöld Híd közgyűlését, akkor talán többet megtudhatunk a cég anyagi helyzetéről. Ez a vállalat egyébként egy önkormányzati társuláshoz, a Zöld Híd Projekthez tartozik, amelynek a vezetője Gémesi György gödöllői polgármester - tette hozzá az alpolgármester.

 
Facebook
 

Korábban az Index is beszámolt a fóti helyzetről, és azt írták, Németh József ismeretlen tettes ellen feljelentést tett mindazok ellen, akik kihelyezték a közterületre a hulladékukat. Az alpolgármester most elmondta, ez nem teljesen így történt, csak azok ellen tett feljelentést, akik „illegálisan”, tehát az eredetileg meghirdetett lomtalanítás időpontján kívül vitték ki a szemetet az utcára.

Arra a kérdésünkre, hogy várható-e hivatalos lomtalanítás Fóton, a tisztviselő azt mondta, a cég közgyűlése után okosabbak lesznek.

Csak pletyka van az őszi lomtalanításról

A Jobbik helyi önkormányzati képviselője úgy tudja, biztosan nem lesz idén lomtalanítás Fóton, legalábbis a Zöld Híd vélhetően nem fogja tudni azt megoldani. Merkwart Krisztián ugyanakkor a Hír TV Online megkeresésére elmondta, az a szóbeszéd az önkormányzatban, hogy a város saját költségén fog szervezni egy lomelszállítást őszre, „de erről még semmilyen konkrétum, semmilyen testületi döntés nincs.” 

 
Facebook
 

Kifejtette, szerinte egyfelől a hulladékszállítással foglalkozó céget terheli a felelősség, mivel későn jelezte, hogy nem fogja tudni teljesíteni a feladatot. Emellett szerinte a városvezetés korántsem tett meg mindent a teljes tájékoztatás érdekében: „az igaz, hogy a városi újság is megírta, hogy szombaton végül sajnos elmarad a lomtalanítás, de a Fóti Hírnök csak a bejelentett szállítás napján jelent meg, és a lapot nem minden lakos kapja meg rögtön a megjelenés napján. Az önkormányzatnak jobban kellett volna sulykolnia a témát, akár hirdetőtáblákon, szórólapokon is. Akkor talán nem kerül ennyi szemét az utcákra.” Hozzátette, hogy az állami Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. tevékenységét is elégtelennek tartja, ők is felelősek a kialakult helyzetért – gyakorlatilag ez az állami szerv végzi a szemétszállítási szolgáltatás számlázását a lakosok irányába, illetve a befolyt összegből fizetik ki a cégek munkáját.

Merkwart egyébként emlékeztetett, ő már az áprilisi testületi ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy káosz lesz a városban, ha nem lép sürgősen a város vezetése.

 
Facebook
 

A cég állítja: a kisebbik rosszat választotta

„Ha nem hoztam volna meg ezt az ügyvezetői döntést, akkor ebben a régióban a vegyes hulladék begyűjtés is veszélybe került volna, és a szelektív hulladékgyűjtés, ami úgy gondolom, hogy nem fordulhat elő. Ugye az 52 alkalommal történik egy évben, a lomtalanítás pedig egyszer kerül megszervezésre. Tehát a legkisebb rosszat választottuk. Talán lesz egy kis javulás év vége felé érkezik 9 új autónk a KEHOP programból és most is keressük a technikát, hogy hogyan tudnánk többet bevonni a feladat megoldására” – fogalmazott áprilisban a Hír TV-nek Gyenes Szilárd, a Zöld Híd Nonprofit Kft. megbízott ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, a kialakult helyzethez részben az vezetett, hogy az utóbbi időben megnőtt az ellátandó települések száma, a bevételek csökkentek, míg a kiadások folyamatosan nőttek. A cég autói átlagosan 11 évesek és átlagosan napi 16 órát dolgoznak velük.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!