2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

Gulyás Gergely: A magyarországi védekezés az egyik legsikeresebb volt Európában

A magyarországi védekezés Európában az egyik legsikeresebb volt, ebben a magyar kormánynak is van érdeme, hiszen a megfelelő időben hozott jó döntéseket - mondta el Gulyás Gergely a kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy jövő kedden törvényjavaslatot nyújtanak be a rendkívüli jogrend megszüntetéséről és a járványügyi készültség fenntartásáról.

  • Gulyás Gergely: A magyarországi védekezés az egyik legsikeresebb volt Európában

 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta, hogy tegnap is ülésezett a kormány. Bár uniós tematikájú ülést tartottak elsősorban, mégis több fontos témában született döntés – hangsúlyozta, majd átadta a szót Gulyás Gergelynek.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter először arról számolt be a kormányinfón, hogy a kormány áttekintette a járványügyi védekezésnek az eddig eredményeit, és a tapasztalatok alapján elmondható, hogy

a védekezés hatékony volt, a járványügyi védekezés első fázisa sikerrel zárult, és egyelőre sikerült megakadályozni a vírus tömeges elterjedését

– hangzott el.

Gulyás Gergely ezt követően beszélt arról, hogy a járványveszély továbbra is fennáll, bár 15 fővel ismét csökkent az aktív fertőzöttek száma, és többen gyógyultak meg az utóbbi napokban, mint amennyien megbetegedtek, ettől az egyensúly még nagyon törékeny – szögezte le a tárcavezető. Majd hangsúlyozta, hogy az elkövetkező időszakban is fontos, hogy mind Budapesten, mind vidéken betartsa mindenki a védelmi intézkedéseket.

A magyarországi védekezés Európában az egyik legsikeresebb volt, ebben a magyar kormánynak is van érdeme, hiszen a megfelelő időben hozott jó döntéseket. Azonban ezek nem jelentettek volna semmit, hogyha az emberek nem tartják be a szabályokat

- hangsúlyozta a miniszter.

Gulyás Gergely kiemelte: az operatív törzs továbbra is fennmarad és a járványügyi készültség is megmarad az egészségügyben.

Törvényjavaslatot nyújtanak be a rendkívüli jogrend megszüntetéséről jövő kedden

Ezt követően a Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: jövő kedden törvényjavaslatot nyújtanak be, amelyben azt kérik az Országgyűléstől, hogy hozzon döntést a rendkívüli jogrend megszüntetéséről és járványügyi készültség fenntartásáról.

Azokat a szabályokat kell fenntartani, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a védekezéshez, a járványügyi készültséghez. Van számtalan rendelet, ami túlnyúlik a veszélyhelyzeten, például a lejárt okiratok december 31-ig tartó érvényessége, ezeket a szabályokat fenntartjuk

– fogalmazott.

Felszámolják a tranzitzónákat

Gulyás Gergely kitért arra is, hogy az Európai Bíróság tranzitzónával kapcsolatos ítéletével a magyar kormány nem ért egyet, károsnak tartja. A tranzitzónákat a kormány megszünteti, aki idegenrendészeti őrizetben volt – 4 személy – ők ebben maradnak. Aki más miatt tartózkodik a tranzitzónákban, azt menekültügyi befogadó központra szállítják. Aki tehát menekültügyi kérelmet kíván benyújtani, ezentúl külképviseleten teheti meg.

Menekültstátusz iránti kérelmet az országhatáron kívül lehet benyújtani.

A gazdaságvédelmi intézkedések kapcsán a tárcavezető elmondta, jelenleg 101 447 fő részesül álláskeresési járadékban, foglalkozás helyettesítő támogatásban pedig 71 235 fő. Összesen tehát mintegy 173 ezer ember van, aki szeretne dolgozni, de nem talált munkát.

Hír TV/Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!