2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Gulyás: Balsai István hozzájárult a szabad és független Magyarország létrejöttéhez

Balsai István közéleti munkássága hozzájárulás volt a szabad és független Magyarország létrejöttéhez - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, az Antall-kormány igazságügyi miniszterének, az Alkotmánybíróság tagjának temetésén, a budapesti Farkasréti temetőben.

  • Gulyás: Balsai István hozzájárult a szabad és független Magyarország létrejöttéhez

 

Gulyás Gergely búcsúztató beszédében tekintélyt sugárzó, ugyanakkor kifejezetten közvetlen, tanácsadásra mindig kész emberként jellemezte Balsai Istvánt, aki szolgálatának állomáshelyeitől függetlenül soha nem lett hűtlen konzervatív, nemzeti kereszténydemokrata elveihez.

Kiemelte, a Balsai Istvánra emlékezés közben

egy túl korán, drámai gyorsasággal lezárult, mégis teljes életút bontakozik ki.

A miniszter felelevenítette, hogy Balsai István egyike volt azon keveseknek, akik több mint harminc éven át a demokratikus jogállam alkotmányos intézményeinek aktív résztvevői voltak.

A küzdelem pedig, amelyben olyan állhatatosan harcolt, győzelemre áll:

Balsai István közéleti munkássága ugyanis hozzájárulás volt egy szabad és független Magyarország létrejöttéhez

- mondta.

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy Balsai István ahhoz a konzervatív jogászgenerációhoz tartozott, amelynek tagjai a rendszerváltoztatás folyamatától magától értetődő felelősséget éreztek a közügyek iránt. Ezért lett az MDF tagja, ezért lett az új választójogi törvény társszerzője és Antall József akkori miniszterelnök ezért kérte fel, hogy legyen az első szabadon választott kormány igazságügyi minisztere.

Hangsúlyozta,

Balsai István minisztersége alatt születtek meg a demokratikus jogállam és piacgazdaság működéséhez elengedhetetlen törvények.

Gulyás Gergely felidézte azt is, hogy Balsai Istvánt 1998-2010 között négyszer választották országgyűlési képviselővé II. kerületi egyéni választókerületében, 2010 után pedig aktív szereplője volt az új alaptörvény elfogadásának.

Balsai István miniszterelnöki biztosként sokat tett a 2006. őszi állami erőszak felderítéséért - mondta Gulyás Gergely, majd hozzátette, fájt neki, és a jogállam gyengeségét látta abban, hogy az érdemi büntetőjogi felelősségre vonás elmaradt.

Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke arra emlékezett, hogy

Balsai István realizmusa és józansága megkülönböztetett értéket jelentett számukra.

"Nem primadonna, hanem csapatjátékos, alkotótárs volt" - fogalmazott, majd hozzátette: Balsai István magát - a testületben egyetlenként - következetesen nem alkotmánybírónak, hanem az Alkotmánybíróság tagjának nevezte.

Ez nem csak játék volt a szavakkal,

Balsai István ugyanis a kollegialitást nagyobbra értékelte az egyéni teljesítménynél, a zenekart fontosabbnak tartotta a szólistáknál

- fogalmazott az Alkotmánybíróság vezetője.

A temetésen Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök mellett a kormány több tagja, a Fidesz-KDNP jelenlegi és volt országgyűlési képviselői is végső búcsút vettek Balsai Istvántól.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!