Giró-Szász András ezt azzal indokolta, hogy az alaptörvény negyedik módosítása szerinte csak egy keretet jelent, a szabályozás demokratikusságát az ebből fakadó törvényi szisztéma adja. Kiemelte: a tagországok döntéseiről évente több ezer vita van az Európai Unióban, ezek közül Magyarországot 17-19 érinti. A kormányszóvivő szerint hazánk továbbra is kész megvitatni a konkrétumokat, és ha az uniós érvek erősebbnek bizonyulnak, megteszi a szükséges módosításokat.
Redinget védi az MSZP
Közben az MSZP Viviane Redinget védi. A szocialisták frakcióvezető-helyettese közleményben kelt ki amiatt, hogy a kormány országgyűlési határozatban akarja elítélni az alapvető jogok uniós biztosát a Tobin-ügyben gyakorolt magatartása miatt. Harangozó Tamás szerint a kabinetnek erre nincs erkölcsi alapja. A jelentést kormánypárti szavazatokkal támogatta a parlament alkotmányügyi bizottsága.