Helló, melósok! Ha nem lett volna elég bajotok a világjárvány kellős közepén, most még itt vagyok én is. Jakab Péter vagyok, és mindent jobban tudok. Például azt, hogy most nem a hatalom a fontos, mert nem én vagyok hatalmon. Most biztonság kellene, de nincs, mert lassan elfogy alólam a pártom. Pedig megmondtam Kádár jellegzetes hanghordozásával, hogy a kijárási tilalom az legyen kijárási tilalom.
De alig hallgatott rám valaki, csapatostul menekülnek a jobbikosok a diktatórikus módszereim elől. Nem értik, hogy Orbán a diktátor, azért nem engedi, hogy kilencvennaponként eljátsszuk Gyurcsány Ferivel ezt az ostoba színjátékot a veszélyhelyzet meghosszabbításával. De én majd felhívok mindenkit. Elsősorban titeket, kedves melósok. Remélem, Thürmer Gyula nem orrol meg nagyon rám…
Mielőtt bárki azt hinné, megbuggyantam a vírusfertőzés következtében, jelzem, hogy csak annyi történt, megpróbáltam a Jobbik elnökének helyébe képzelni magam, és kitalálni, mi késztette bősz telefonkampányra a minap. Mert értem én, hogy veszélyhelyzetben nem egyszerű az ellenzéki pártelnökök élete. Egekben a kormánypártok támogatottsága, a miniszterelnök tevékenységét egyre többen ítélik kiválónak, a járvány megfékezése érdekében hozott intézkedéseket a társadalom kilencven százaléka támogatja. Lássuk be, nem a legalkalmasabb pillanat a rezsimsöprésre. Ezek között a körülmények között kellene érvényes ellenzéki politikát megvalósítani. Ez pedig végképp nem megy a hazai balliberálisoknak.
A különleges helyzet ugyanis különleges politikai megfontolásokat is igényelne. Mert nincs azzal alapvetően semmi gond, hogy az ellenzék hatalomra tör és kormányozni szeretne. Azt is meg lehet érteni, hogy frusztráltak az utóbbi ciklusok vereségei miatt, és már nagyon szeretnék elnyerni a választók többségének a bizalmát. De az egyáltalán nincs rendben, hogy teljességgel érzéketlenek arra a társadalmi igényre, amit a világjárvány szült.
Ilyenkor mindent fölülír a védekezés kényszere, a nemzeti összefogás szüksége. Józan gondolkodású ember ilyenkor félreteszi a politikai megfontolásait, nem a hatalom megszerzésének lehetséges módjai lebegnek a szeme előtt, hanem a veszély elhárításának rá eső részét keresi minden erejével.
Nem azzal kürtöli tele a nemzetközi közvéleményt, hogy Orbán teljhatalomra tör, hanem a védekezéshez szükséges eszközök után kutat nemzetközi kapcsolatainak segítségével. Nem házal húsz védőmaszkkal a média előtt riszálva, hanem csendben szerez kétszázezret valahonnan. Nem okoskodik minden intézkedés bejelentése után, rátéve mindenre még egy lapáttal, hanem felajánlja pártja szakértőinek önzetlen segítségét az operatív törzs munkájához. A kákán is csomót kereső kekec magatartását feladja, és végre konstruktívvá válik.
Hoz-e ez bárkinek valami közvetlen politikai hasznot? Nem, egyáltalán nem hoz. De cserébe részesei lehetnének a magyar társadalom közös sikerének, amivel közösen megfékezzük a járványt és minimalizáljuk a veszteségeket. Emberként megerősödve térhetnének vissza majd a politikai porondra, ahol legalább a hozzájuk hasonlóan gondolkodók bizalmát visszaszerezhetnék. De ez, amit eddig műveltek, tragikomikus.
Jó, ha tudja Jakab Péter, hogy az emberek többsége mélységesen felháborodott az akcióján. Nem csak azt kérdezték, honnan vette a telefonszámokat és miből finanszírozza a teljességgel fölösleges akciót. Azt is felrótták neki, honnan veszi a bátorságot ahhoz, hogy amikor emberek ezrei halnak meg világszerte, akkor ő az ostoba magyarázkodásaival próbálja gyengíteni az egyik leghatékonyabban védekező kormány vezetőjét. Ahogy édesanyám fogalmazott: Az még hagyján, kisfiam, hogy hívogat, de miket beszél!?
Gajdics Ottó
