Borítókép: Havran Zoltán
Eddig komédiának tartottuk, ma már inkább bohózatnak nevezném. A komédia szereplőiben minden esendőségük ellenére mégis van valami emelkedettség, valami mások számára is fontos, ami érdeklődést vált ki történetük iránt. De abban a tét nélküli csetlés-botlásban, amit a baloldali előválasztás második fordulójaként előadnak nekünk az Orbán-fóbiások, már nevetni sem lehet önfeledten.
Mindenki tudja, hogy Gyurcsány nyerte az első fordulót. A legtöbb helyen az ő jelöltjei indulnak majd az igazi megméretésen, így esélye is az övéinek van a legerősebb – reményeink szerint ellenzéki – frakció megalakítására. Ja, és annak a Jobbiknak, amelyiknek vezetője túltolta a parizeres krumplit, így még a sajátjai sem tartják többre, mint egy félig megbuktatott pártelnöknek. Így a most zajló adatbázis-építés semmilyen jelentőséggel nem bír abból a szempontból, hogy ki lesz Magyarország következő miniszterelnöke. Nem így működik a rendszer ugyanis. Majd az áprilisban győztes politikai erő megszavazza az új parlamentben a kormányfőt. Minden most elhangzó találgatás, önjelölés és javaslat hagymázas lázálom, parasztvakítás csupán. Jobb, ha a saját maguk által készített felmérésekben sem hisznek oly lelkesülten a főhatalomért tülekedők. Az a helyzet, hogy hiába a felbőszült esélylatolgatás, senki nem tudja még, hogyan lesz jövőre.
Közröhej az is, ahogyan kígyót-békát kiabálnak egymásra a soha meg nem valósult összefogás álszent szószólói, mintha számítana bármit is, melyik az aljasabb vagy az alkalmatlanabb. El lehet képzelni ezeket egy feltételezett, de meg nem engedett kormányalakítás közben. Ugyanígy ugranának egymás torkának a legelső pillanatban, és a haza sorsát sutba vágva marakodnának a vágyott koncon, amíg a káoszba taszított ország össze nem omlana végleg.
Közben arról papolnának akkor is, hogy az ellenségeskedés, a gyűlöletkeltés és a lejáratás, amit művelnek éppen, az a Fidesz szokása. De a legdermesztőbb mégis az, ahogyan mennek tízezrével a megtévesztett emberek, és adják a nevüket, adják az adataikat ehhez a kreált művilághoz. A politikai szélhámosság netovábbja, hogy azon az oldalon nincs senki, aki ki merne lépni a tömeghipnózis bűvöletéből, és elmagyarázná szerencsétlen felhergelt honfitársainknak, hogy semmilyen közjogi következménye nincs annak a bohóckodásnak, amibe belerángatták őket. Politikai is annyi lesz csupán, hogy áldozatul esik még Fekete-Győrön kívül néhány egyébként is teljesen tehetségtelen ostoba a gyurcsányi dramaturgiának, miközben teljesen lejáratódik a többpárti demokrácia. A legnagyobb kókler, a bárgyú mosolyú megtestesült döntésképtelenség is csak addig jutott, hogy a saját bőrét kimentse a lelke mélyén vágóhídnak titulált színpadról. Az általa megvezetett szerencsétleneket Karácsony Gergely továbbra is arra biztatja felelőtlenül, hogy birka módjára statisztáljanak a kocsmai hangulatúvá züllött előadáshoz. Remélhetőleg egyre többen lesznek, akik a gyenge idegzetre valló lelépés után alkalmatlannak tartják ezt a szánalmas figurát a főpolgármesteri posztra is.
De ami a legfontosabb, az a saját józanságunk és tisztánlátásunk megőrzése e ripacskodás közben. Ha valamikor, akkor most nagyon kell hinnünk az igazi összefogás erejében. Kötelez bennünket az a számtalan siker, eredmény, amit közösen elértünk az elmúlt tíz évben. Nem engedhetjük, hogy szélhámosok, politikai kalandorok, idegen érdekeket szolgáló szerencselovagok ismét tönkretegyék mindazt, amit országépítésként, hazánk, nemzetünk felemelkedéseként éltünk meg az utóbbi időben. Nem jöhet vissza Gyurcsány senkinek a képében! Ez is tétje a jövő tavasznak.
