2019. augusztus 21.,
szerda, Sámuel, Hajna napja

„Furcsa, hogy az ENSZ-nek, az EU-nak és Sorosnak közös projektje van”

Hír TV

2018. november 10., szombat 06:30

A terrorizmus finanszírozása miatt is különösen veszélyes, hogy az ENSZ az Európai Unió, összefogva Soros György civil szervezeteivel anonim bankkártyákhoz juttatja az illegálisan átvonuló tömegeket, jelentette ki Bakondi György a Hír TV Péntek 9 című műsorában. A miniszterelnöki főtanácsadó beszámolt arról is, hogy a kormány megerősítette a rendőri jelenlétet a magyar-horvát határon.

„Magyar tapasztalatunk közvetlenül, általunk elfogott illegális bevándorlótól találtunk volna ilyen kártyát, ilyen nincs. Azonban a tényszerűség az egészen biztos, részben bemutatták már a televízióban, másrészről az ENSZ és az Európai Unió is nyilatkozott, hogy igen, ezt ők teszik” – kezdte Bakondi György a Hír TV Péntek 9 című műsorában azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió bizottsága és az ENSZ menekültügyi főbiztossága közösen névtelen bankkártyákat osztogat a migránsok között. Havi fix apanázs érkezik rá, amit több ezer euró.

Közösen osztogatják a bankkártyákat

A miniszterelnöki főtanácsadó szerint ez már több szempontból is nagyon furcsa, az egyik, hogy az ENSZ-nek és az Európai Uniónak, valamint Soros Györgynek közös projektje van. „Ez már önmagában nagyon figyelemre méltó, hogy az ENSZ, mint világszervezet és ez Európai Unió bizottsága, kormánya, aki az Európai Unió polgárainak a pénzét használja, tehát neki nincsen külön pénze, ezek valami közös projektet valósítanak meg a migrációt pártoló Soros-szervezetekkel – és Soros-pénzből is, 500 millió dollárról van szó, hoznak létre egy alapot, aminek alapján aztán névtelen kártyák kerültek kiadása” – fogalmazott Bakondi.

Kitért arra is, hogy a meglévő és igen szigorú uniós szabályozás ellenére most névtelen, anonim pénzhelyettesítő eszköz van a migránsoknál, azért, hogy a szükségleteiket kielégítsék. „A szép új ruhákat, meg a telefonokat ebből finanszírozgatják” – így a főtanácsadó.

Megerősített jelenlét

Beszámolt arról is, a magyar kormány megerősítette a rendőri jelenlétet a magyar-horvát határon, mert nem kizárt, hogy a Boszniából kitörő migránsok, Horvátországon át, Magyarország felé veszik az irányt, mint ahogy ez 2015-ben történt.

„A helyzet úgy áll, hogy a magyar titkosszolgálatok és rendvédelmi szervek folyamatosan figyelemmel kísérik a történéseket, és a magyar kormány is rendszeresen tájékozódik az ügyben, sőt a héten a parlament Nemzetbiztonsági bizottsága is kapott tájékoztatást a minket közvetlenül érintő útvonal helyzetéről. Az történt most, hogy a folyamatos áramlás megakadt a horvát-bosnyák határnál, keletkezett egy dugó, megpróbálták erőszakosan, ez nem járt sikerrel, úgy hogy most gyülekeznek” – fejtette ki a Hír TV-ben Bakondi György.